2010-12-15 14:26:50• hírek • Szatmár.ro

Pályázat az iskolaelhagyás ellen

„Maradj az iskolában - Ramai la scoala" címmel közös román-magyar uniós projektet nyert meg húsz romániai és magyarországi középiskola. A pályázat lefutása alatt azt kívánják felmérni, hogyan lehetne csökkenteni, vagy teljes felszámolni az iskolaelhagyást.

A román-magyar határ menti együttműködési programban húsz szakközépiskola - Romániából Szatmár és Bihar megyei, míg Magyarországról Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanintézmények - vesz részt. Az első találkozót az iskolák igazgatói számára már megrendezték, a másodikra pedig az elmúlt napokban került sor a magyarországi Beregdarócon.

Ezen a találkozón mindegyik szakközépiskolából két-két pedagógus, illetve iskolai tanácsadó, pszichológus vett részt, a képzések pedig négy szakosztályban zajlottak.

Az egyiknek a célja az volt például, hogy megvizsgálják hogyan lehet az iskolán kívüli tevékenységekkel benntartani, vagy éppen visszacsalogatni a fiatalokat az iskolába, de a szakoktatók azt is megosztották egymással, hogyan lehet egy műhelygyakorlatot úgy megszervezni, hogy az vonzó tevékenység legyen a diákok számára.

Amint azt Kónya László főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, szintén fontos pontja volt a találkozónak az, amelyen azt vizsgálták, mennyire tudják megállni a helyüket a szakközépiskolák végzősei a munkaerő-piacon. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, nagy szükség van arra, hogy támogassák a padokból kikerülő diákokat, hogy megtalálják a helyüket a munkaerőpiacon, a magyarországi tapasztalatcsere pedig ebben a fontos problémában is új tapasztalatokat nyújtott.


Közös magyar-román projekt indult az iskolaelhagyások ellen
Közös magyar-román projekt indult az iskolaelhagyások ellen


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: