Osváth Ricsi nem bosszankodik!

A szatmári Osváth Richárd a magyar paralimpiai csapat legjobbja: két versenyszámban indult és mindkettőben ezüstérmet nyert. A nehéz szerdai nap után már kipihenten nyilatkozott csütörtökön a Szatmár.ro-nak.

Azt tudtuk, hogy a barátai és edzői által csak Ricsiként emlegetett Osváth Richárdban nagy energiák tevékenykednek, de talán ő maga sem gondolta, hogy ennyi. Miután tőrözőként sok címet begyűjtött szatmári színekben, térdsérülése miatt para-sportoló lett és kerekesszékes vívásban remekelt. Magyarország színeiben a londoni paralimpián egy bronzérmet szerzett, most Rióban pedig két számban indult és két ezüstérmet nyert - egyet kardban, egyet pedig tőrvívásban.

„Világéletemben tőröző voltam, de most ki akartam próbálni magamat egy másik fegyvernemben is. Beliczay Sandor, az tőredzőm jó kapcsolatban van Erdei Péter kardedzővel és így jött az ötlet, hogy felkérjük őt, foglalkozzon velem is" - magyarázza Ricsi.

A „foglalkozás" pedig eredményt is hozott: az A sérültségi kategóriában hétfőn ezüstérmes lett. Aztán jött a szerdai versenynap, amikor a tőrözők egyéni versenyében is a dobogó második fokára állhatott fel.

„Egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Egy éremre számítottam mielőtt kijöttünk a paralimpiára és kettő lett belőle. Persze az aranynak nagyon örültem volna, de lépcsőnként kell feljutni a csúcsra. Londonban bronz, most ezüst... meglátjuk, hogy mi lesz Tokióban" - mondja a tőle megszokott örök optimizmussal.

A versennyel töltött napok pokolian nehezek voltak számára, minden idegszálával a megmérettetésre koncentrált. Most viszont jöhet a lazítás. Ha véget ér a vívó lányok számára a csapatverseny,  jut idő egy kis közös városnézésre is a barátokká lett sportolótársakkal. Persze már várja a keddet, amikor a küldöttség hazaindul Magyarországra, onnan pedig a lehető leghamarabb Szatmárnémetibe jönne. „Nagyon sok erőt adott az otthonról, Szatmárnémetiből kapott rengeteg üzenet és gratulácó. Mindenkinek köszönöm a bíztatást" - mondja.  És nem feledkezik meg azokról sem, akik nélkül a mostani érmek sem jöttek volna össze.

„Köszönöm nevelőedzőimnek, Lengyel Évának és File Atillának, hogy sokmindenre megtanítottak, és az ő segítségükkel újra tudtam nagyot álmodni, mivel ők hoztak össze Beliczay Sándorral. Ez a siker az ő sikerük is és ezúton is köszönöm nekik mindazt amit értem tettek."