Nyilvánosak Szilágyi Domokos aktái

Az első kettő 1958-ból származik, Lakó Elemérről és Varró Jánosról, a Bolyai Egyetem tanárairól, illetve Péterffy Irén bölcsészhallgatóról begyűjtött Securitate-információkat tartalmazzák. Az 1965-ös dossziéban Páskándi Géza költő a célpont. A fentiekből a Helikon irodalmi lap honlapján az elsőt és az utolsót közli.
A Securitate-t meglepetésként érte az 1956-os magyarországi forradalom – ezt 1957 decemberében Nicolae Breban ezredes, a titkosszolgálat Kolozs tartományi vezetője ismerte el Bukarestben. A hálózatot 1956 októberétől fogva sürgősen meg kellett erősíteni.
„A kialakult helyzet hátterében a desztalinizáció jegyében megkezdett belső átszervezések és a besúgói hálózat részleges leépítése állt. A márciusban kiadott 15/1956. sz. belügyminisztériumi operatív parancs például előírta az egész hálózat felülvizsgálatát, elsősorban a párttagok elbocsátását, ennek következményeként a sokszor párttagokból és pártjelöltekből álló hálózat rendkívüli módon meggyengült 1956 őszére” – írja a Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra című cikkében Stefano Bottoni történész.

Mint a háttértanulmányból kiderül, közvetlenül a forradalom kitörése után a Securitate mindössze hét ügynökkel rendelkezett a körülbelül 9000 fős kolozsvári egyetemi/főiskolai diákság és a mintegy 700 egyetemi oktató körében.
Ezután operatív parancs írta elő, hogy tömeges méretekben szervezzenek be informátorokat az értelmiségiek köréből. Az állami apparátus 1957. tavaszán értette meg, hogy csak hatékony, csoporton belüli információs hálózatok létrehozása teremtheti meg azt a lehetőséget, hogy Bukarest első kézből tudja meg, hogyan értékelik a magyarok saját körülményeiket.
Ebben a kontextusban szervezték be mások mellett Szilágyi Domokost is. A Securitate kolozsvári irodája egy 1957 május 17-i feljegyzésben azt közli, hogy a Bolyai Egyetem magyar irodalom szakának egyik másodéves hallgatója, Lénárd Zoltán már a Securitate ügynöke „Tóth Miklós” fedőnévvel. Erre az évfolyamra jár Szilágyi Domokos is.
Hogy pontosan milyen körülmények között szervezték be Szilágyi Domokost, az az eddig rendelkezésre álló iratokból nem derül ki, ugyanis hálózati dossziéja még nem került elő a Securitate irattárát adminisztráló CNSAS levéltárából, legalábbis a CNSAS közlése szerint a a polgári titkosszolgálat (SRI) még nem adott át rá vonatkozó hálózati dossziét.
Ekkoriban „Balogh Ferenc” feladata kapcsolatot tartani a Lakó Elemérrel, Varró Jánossal, illetve Péterffy Irénnel, megfigyelés céljából.

Hogy a költő valóban azonos „Balogh Ferenccel”, azt a kutatók rendelkezésére álló dokumentációban egy jelentés fedi fel, melyet a Maros-Magyar Autonóm Tartomány egyik belügyi alezredese, Ştefan Blaga készített 1964-ben. Ebben a tiszt fedőneve mellett polgári nevét is említve fedi fel a hálózati személy kilétét.
Lakó Elemér és Varró János tanársegédek ellen elsősorban az volt a vád, hogy 1956 november elsején, Mindenszentek napján tömeges diákküldöttséget vezettek a Házsongárdi temetőbe, ahol megkoszorúzták több magyar író és értelmiségi frissen rendbetett sírját. Lakó és Varró irodájában a diákokkal együtt „külföldi rádióadásokat hallgatott az ellenforradalom aktuális helyzetéről”. Lakó „ügynöknek (spicli) nevezte Csehi Gyula professzort”, és „agresszív tettnek minősítette a szovjet hadsereg Magyarországnak adott segítségét”.
A költőnek 1958-ból négy jelentése került elő a titkosszolgálati archívumból, a 3010. sz. Lakó-Varró megfigyelési dossziéból. Ebből kettő sajátkezű feljegyzés, az első oldal sarkán, illetve a második oldalon Papp Adalbert hadnagy szintén sajátkezű azonosító megjegyzésével, illetve kommentárjával.
Mivel ezekben Szilágyi harmadik személyben beszél saját magáról, feltételezhető, hogy tartótisztje diktálta a szokásos formulákat, mint például: „Folyó év április 7-én egy szünetben Lakó Elemér az egyetemen beszélgetett a forrással”.
Lakó Elemér és Varró János megfigyelési dossziéját 1960 május 6-án zárják le. Róluk négy ügynök, „Balogh Ferencen” kívül „Gyurka János”, „Tóth Miklós” és „Fekete Pál” jelentett, az ügynökhálózat foglalkoztatása és a nyomozati eljárás mellett lehallgatás is folyt. Mikor a Lakó-Varró dosszié 1960-ban archívumba kerül, a két tanársegéd már büntetését tölti – az ún. „harmadik Bolyai perben” 1959. február 19-én Varrót tizenhat, Lakót tizenöt év kényszermunkára ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék

Péterffy Irént két évvel 1956 után, 1958. október 31-én vették őrizetbe – az ő 3005-ös számú megfigyelési dossziéjában két jelentése szerepel „Balogh Ferencnek”. A dosszié első kötetében szereplő jelentés szerint „1957 januárjában vagy februárjában Péterffy Irén átadta az ügynöknek olvasásra a magyar népköztársaságbeli Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, és Füst Milán, a Magyar Népköztársaság írójának egyik beszédét, de nem akarta felfedni, kitől kapta az anyagokat, csak hogy az Irodalmi Újságnak az ellenforradalom alkalmával megjelent számából lettek kimásolva.”
A kolozsvári hadbíróság a bölcsészhallgatót 1959. február 16-án nyolc év fegyházra ítélte; öt év börtön után 1963. november 19-én szabadult egyéni kegyelemmel. Szabadulása után Péterffy Irén Kiskenden, egy Balavásár melletti faluban telepedett le (Maros megye), tanítóként dolgozott, de ott is kísérte az állambiztonság, besúgókkal vette körbe. Aktív megfigyelését csak 1988-ban zárta le a Securitate.
„Balogh Ferenc” jelentéseiből megállapítható, hogy az általa szolgáltatott információk terhelő jellegűek voltak Lakó, Péterffy és Varró esetében egyaránt – állapítja meg a Szilágyi Domokos ügynökmúltját feltáró közlemény.

(Litera/mediatica)