2011-07-04 09:37:44• hírek • Szatmár.ro

Nemzetközi utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban

Új-zélandi, finn, lengyel, román és magyar művészek fellépésével rendezik meg július 8. és 10. között a Szárnyas Sárkány Hete 29. Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivált Nyírbátorban.

A programon nyolc helyszínen 32 rendezvényt láthatnak az érdeklődők, akik most is térítésmentesen szórakozhatnak egy hét végén át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. A műfaj magyarországi neves szereplői közül fellép a Kuckó Művésztanya, a Taurin Cirkuszcsoport, a Kovács Műhely, az ORT-IKI és a Sárkányfiókák, valamint Pályi János és Bábszínháza, továbbá a Tintaló, és az UtcaSzak, míg Romániából a Liliput, Lengyelországból pedig a Teatr Akt Társulat.
A fesztiválon önálló, Nem viccelek, csak játszom című műsorával szereplő lesz Pregitzer Fruzsina, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vezető művésze is. Rajta kívül szóló-, és triószámmal mutatkozik be Eszes Fruzsina, Szőke Szabolcs és Váczi Dániel, valamint az új-zélandi Kim Potter.

Több koncertet is rendeznek a finnországi Hejnola Big Band, valamint Halmos Béla és a PG Csoport, Jáger Éva és Tokodi Gábor, Fehérváry Lilla és Kátai Gábor, valamint a romániai Szászcsávási Banda részvételével. Liszt Ferenc zongoraművei is felcsendülnek a fesztiválon Mándi Ákos előadásában, míg a Madárdal Zenekar mese- és táncházzal, a Főnix Néptáncegyüttes pedig kánkánnal szórakoztatja a nagyérdeműt. Népzenészek, zsonglőrök és mutatványosok szintén résztvevői lesznek a fesztiválnak, s a Papok rétjén vurstli is üzemel majd, sőt sárkányépítés és eregetés ugyancsak szerepel a programban.

Két kiállításra is várják ez érdeklődőket: a Szegedi Szépmíves Céh tárlatát július 8-án nyitják meg a Báthori István Múzeumban, Széman Richárd fotókiállítása pedig július 9-től lesz látható a nyírbátori római katolikus templomban.
A nyírbátori fesztivált látványos sárkányégetés zárja jövő vasárnap este.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: