2007-12-27 17:18:25• hírek • István Löchli

Nagy büntetés jár a petárdázásért

 Az év utolsó napjaiban a rendőrség ellenőrző akciókat tart a város területén.
 Amint már korábban jeleztük olvasóinknak, a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai szilveszter előtt nagyszabású ellenőrző akciókat fognak végrehajtani annak érdekében, hogy meggátolják az illegális pirotechnikai eszközök árusítását és használatát.

Ennek érdekében többször is ellenőrizték a megyebeli piacok
at, de a szemfüles árusok eddig mindig sikeresen elrejtőztek a rend őrei elől, ugyanis annak ellenére, hogy be lehetett szerezni a piacokon jogtalan pirotechnikai eszközöket, a rendőrségnek még egy árust sem sikerült tetten érni.
 
Amennyiben erre sor kerülne, az árus három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésben részesülhet, és így fognak eljárni a veszélyes petárdákat használókkal is. Ha egy kiskorút érnek petárda használata közben, akkor a szülei súlyos pénzbírságban fognak részesülni. A rendőrség közleménye szerint, csak az engedélyezett petárdákat szabad használni, ezeket pedig a megfelelő üzlethelyiségekben szerezhetik be a lakosok. Egyébként a jogszabály életbelépése óta nagymértékben csökkentek a petárdák által okozott személyi sérülések.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: