Csütörtökön délután tettrekész sereg lepte el a régi kórházat.
Nt. Kovács Sándor esperes vezetésével több lelkész és nőszövetségi tag érezte úgy, hogy menni kell(!) vigasztalni, bátorítani, erőt és reménységet adni, mert ezt ők is csak úgy kapták ezt Istentől. Hét kicsi csoportba oszolva, a kórtermeket beosztva lendülettel és örömmel vitték az evangéliumot olyan embereknek, akik ezt várták és olyan betegeknek, akik könnyes szemmel fogadták a karácsonyi örömhírt és örültek annak, hogy ez ott is eljutott hozzájuk. Együtt imádkoztak, énekeltek, kántáltak a betegekkel és tudtak hallgatni, odafigyelni akkor, amikor arra volt szükség.
A karácsony erről szól: lehajolni, felemelni, segíteni. Jézus is ezt tette, amikor emberi formát vett föl, nem tekintvén zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő. Egy büdös istállóban született meg az isteni gyermek. Legyen bátorításul ez minden olvasónak, aki azt gondolja, hogy díszek, pompák, fényes ajándékok hozhatják el az igazi karácsonyi hangulatot: a karácsony akkor jöhet el szívünkbe, ha a szeretet TETT lesz.
Ebben az áldott misszióban Kovács Sándor esperes kíséretében jelen volt több lelkipásztor: Balvinszki Sándor kórházlelkész, Nagy Erika egyházmegyei missziói előadó, sárközújlaki lelkésznő, Máthé Róbert lelkészértekezleti elnök, patóházi lelkész, Rácz Ervin Erdődről, Nagy Róbert Apából, Keresztúri Sándor Szatmárgörbedről.
Kihangsúlyozandó, hogy ez a csapat befogadóképes, tehát a jövőben bárki csatlakozni szeretne, azt megteheti református lelkészein keresztül. Ebből az is kiderül, hogy ez a tevékenység nemcsak egy kósza, szentimentalista, karácsonyi hangulat csupán, hanem rendszeres szolgálat kezdete, mert: „A misszió egyházunknak nem egyik területe a sok kozül, hanem egy állapot, amiben benne vagyunk, vagy nem. Ettől vagyunk egyház. De ha nem vagyunk benne igazán, akkor csak egy klubtevékenységet folytatunk, és nem különbözünk egy focicsapattól. A missziónak az életünk, a szolgálatunk lényegének kell lennie."
A régi kórház betegjeinek hoztak vigaszt a misszió tagjai
