2008-07-21 11:10:45• hírek • Szatmar.ro

Milliárdokat érő testrészek

Akár modellek, akár zenészek, akár színészek, a hírességek számára egyes testrészeik fontos munkaeszköznek számítanak. A biztosítók pedig örömmel kötnek szerződést a milliókat érő cicikre, lábakra és mosolyokra.

A legdrágább testtel David Beckham rendelkezik, a legértékesebb láb pedig Mariah Carey-é. Heidi Klum csodás végtagjának értékét sajnos csökkenti egy apró heg, bár a biztosító szakembere így is ódát zengett róla. Sajnos Robbie Williams, Lindsay Lohan és Mr. Metán, a brit fingóművész nem örvend ekkora népszerűségnek a Lloyd’s-nál, illetve más biztosítóknál. A testrészek mellett az érzékszervek árfolyama is igen jelentős, főleg ha a kulináris élvezetek jelentik gazdáik fő bevételi forrását.

Nem új keletű dolog, hogy a hírességek biztosítást kötnek egy általuk fontosnak tartott testrészükre. A történet az 1900-as évek elején kezdődött, amikor Ben Turpin, a némafilmek egykori sztárja 12 ezer fontra biztosította kancsal szemeit – mesélte a bankrate.com újságírójának az Edwards & Angell egyik munkatársa. A sztárok közt már a múlt évszázad elején és közepén is a lábak biztosítása volt a legnépszerűbb. Betty Grable színésznő a Twentieth Century Fox kérésére fél-fél millió fontra biztosította irigylésre méltó formás lábait, Fred Astaire is jobbnak látta, ha felkészül a legrosszabbra. A híres táncos összesen 75 ezer fontnak megfelelő összeget kapott volna, ha történik valami a lábával – írja a bankrate.com.

Heidi Klum – Százezer fontos különbség

 

A Sun információi szerint a szupermodell összesen 1.1 millió fontra biztosította lábait, amikor leszerződtette a Braun. A két végtag értéke nem egyezik, ugyanis a háromgyermekes celeb bal térdén van egy kisebb heg. Így míg jobb lába hatszázezer fontot ér, addig a bal százezer fonttal kevesebbet. „Londonba kellett mennem egy vizsgálatra. Jött egy férfi és alaposan leellenőrizte a lábam” – mesélte a nemrég hazánkban járt Seal kedves felesége. John Souglides, a Phillips De Pury and Company szakértője így emlékszik vissza a kellemes feladatra. „Tizenöt éven keresztül csak tárgyakkal volt dolgom, nagyon üdítő, hogy most egy élő dolog értékét kellett megbecsülnöm. Nagyra becsülöm ennek a darabnak a tökéletes vonalait.” – olvasható az AskMen oldalán.

Mariah Carey – Arányban a hírnévvel

Az énekesnő 2006-ban 555 millió fontra biztosította lábait, miután a Gilette borotvapenge-gyártó cég úgy döntött, hogy a különös szokásairól ismert hírességgel akarják reklámozni termékeiket. „A biztosítás összege arányban áll a népszerűségével. Nemsokára turnézni indul az Egyesült Államokban, ezért nagyon kell vigyázni” – nyilatkozta akkor a celeb egyik ismerőse." Ezzel az összeggel természetesen Mariah Carey a csúcstartó a milliókra biztosított hírességek között. Őt David Beckham követi a sorban, akinek a sokak által irigyelt teste 100 millió fontot ért a focistának, valamint a szponzorainak.

Rihanna – Egy kis baleset

Az ifjú énekesnő szintén a fent említett cégnek köszönheti, hogy lábai 500 ezer fontot érnek. Miután Rihanna lett a Venus Breeze Legs of a Goddess kampányának az arca, megkeresték a Lloyd’s céget és szerződést kötöttek a celeb csodás végtagjaira. A sors furcsa fintora, röviddel ezután a celeb egyik lábujja eltört, amikor véletlenül nekiment egy széknek. Bár az orvosok azt tanácsolták neki, hogy legalább két hetet pihenjen, ő inkább mankóval és bekötözött lábbal járta a boltokat. Pár hónappal korábban egyébként Rihanna amerikai kolléganője, Amerie egymillió fontra biztosította lábát – írja lenzism.com. „Nagyon fontos szerepet játszik a karrieremben, így biztosítást kötöttem rá. Táncolni is ugyanannyira szeretek, mint énekelni” – nyilatkozta a híresség.

America Ferrara – Tízmilliós mosoly

Az Ugly Betty című sorozat sztárja is azon hírességek közé tartozik, akiket egy reklámszerződés miatt biztosítottak. A műsorban fogszabályzót hordó színésznő mosolyát az Aquafresh tartotta oly értékesnek és egyedinek, hogy kérésével felkeresse a Lloyd’s biztosítót. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy vigyázzak rá. Nagyon hízelgő, hogy tíz millió dollárra biztosították a mosolyomat. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történik majd velem” – nyilatkozta a színésznő. Bár Ken Dodd fogsora az angol humorista és énekes egyik védjegye, az ő mosolya kétmillió dollárral kevesebbet ér az amerikai színésznőjénél – írja a Times.

Tiltólistán

Persze vannak celebek, akik túl nagy rizikót jelentenek a biztosítók számára. A Lloyd's például nem szívesen kötne üzletet Lindsay Lohannel, Robbie Williamsszel és Robert Downey Jr-ral - írja a Times. Ha egy celeb éppen nincs tiltó listán, akkor is vannak bizonyos testrészek, illetve szervek, amikkel a híres vállalat nem akar foglalkozni, ilyen például az agy. A melleket sem egyszerű feladat biztosítani, hiszen mostanában egyre többen fekszenek kés alá. Ha a beavatkozás előtt köt a híresség szerződést, akkor fent áll annak a veszélye, hogy valami rosszul sül el. A műtétet követően sem jobb a helyzet, hiszen sokan nem érik be egy operációval, így például újabb hegek alakulhatnak ki.

velvet.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: