Mi ölhette meg az utolsó mamutokat?

A gyapjas mamutok utolsó ismert csoportja, amely a Jeges-tengeri Vrangel-szigeten élt, négyezer éve pusztult el, kihalása gyors volt - állítja egy svéd tanulmány, amely a Brit Királyi Társaság folyóiratában, a Proceedings of the Royal Society B szerdai számában látott napvilágot.

A mamutok, amelyek egykoron Eurázsia és Észak-Amerika füves sztyeppeit népesítették be, a legutolsó jégkorszak végén tűntek el, kihalásuk okai mindmáig éles vitákat gerjesztenek. Némely szakértő szerint kipusztulásukat az emberek okozták körülbelül tízezer évvel ezelőtt, mert kíméletlenül vadásztak a gyapjas óriásokra. Mások szerint a klímaváltozás a ludas, hiszen a fagyos éghajlatra "szakosodott" gyapjas mamutok nem tudtak alkalmazkodni a magasabb hőmérsékleti viszonyokhoz. Akad olyan elmélet is, amely úgy véli, hogy az erdőségeknek Európában és Ázsiában lezajlott terjeszkedése fosztotta meg élőhelyüktől a füves sztyeppéken barangoló mamutcsordákat, éhhalálra ítélve őket.

Az már régóta köztudott, hogy a mai Oroszországhoz tartozó Vrangel-szigeten még négyezer évvel ezelőtt is éltek mamutok. A törpenövésű Mammuthus primigenius vrangeliensis marmagassága alig 1,8 méter volt, azaz fele akkora, mint szibériai fajtársaié. Radiokarbonos vizsgálatok adatai szerint a mamutok néhány egyede még Kr.e. 1700 körül is megtalálható volt a szigeten.

A Stockholmi Egyetem kutatói - hogy megfejtsék a Vrangel-szigeti mamutok eltűnésének okait - csont- és agyarmaradványokból nyert minták genetikai elemzését végezték el. A tudósok az anyai ágon öröklődő úgynevezett mitokondriális DNS-t vizsgálták.     Feltételezték, hogy mivel korlátozott számú, a világtól izolált populációról van szó, a genetikai diverzitás (sokszínűség) szűkülése okozhatta részben az állatok kihalását. "Előfordulhatott, hogy a sziget túl kicsi volt ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsa a mamutpopuláció életfeltételeit" - hívták fel a figyelmet a svéd kutatók.

A 7600 négyzetkilométeres Vrangel-sziget valamivel kisebb, mint Korzika vagy Puerto-Rico. A szigetet egykoron "jéghíd" kötötte össze a szárazfölddel, ám a 12 000 és 9000 évvel ezelőtti időszakban a víz fokozatosan elvágta a kontinenstől. A kutatók legnagyobb meglepetésére azonban a genetikai variabilitás nemcsak hogy fennmaradt, hanem valamelyest növekedett is, épp a szomorú vég beköszönte előtt. A tudósok szerint ez arra utal, hogy a mamutok nem fokozatosan pusztultak el, hanem "valami viszonylag hirtelen" végzett velük.

A régészeti adatok alapján az ember a mamutok kihalása után száz évvel jelent meg a szigeten, vagyis a Homo sapiens nem okolható a Mammuthus primigenius vrangeliensis kipusztulásáért. Előfordulhat, hogy ember járt a szigeten, csak nem hagyott maga után semmilyen nyomot.  "Ebből kiindulva éghajlatváltozás vagy betegség döntötte el a mamutok sorsát" - vonták le a következtetést a kutatók, megjegyezve, hogy valamilyen váratlan esemény mehetett végbe: pusztító vihar vagy új kórokozó irthatta ki a kolónia megmaradt egyedeit.