2013-09-02 13:52:38• hírek • Kocsis Zoltán

Mázsányi fagyasztott terméket vontak ki a forgalomból

A Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai tucatnyi forgalmazót ellenőriztek Szatmár megyében, a kontroll középpontjában a fagyasztott termékek álltak. A szakemberek összesen 13 forgalmazót „látogattak meg" és ugyanennyi bírságot szabtak ki, melynek értéke 50.500 lej.

Miközben országszerte évek óta a közigazgatási átszervezésről beszélnek, a háttérben, vagy ahogy Pataki Csaba szenátor fogalmazott, „ a fű alatt" a kormány már elkezdte a regionalizációt. Ennek egyik jele, hogy a megyei fogyasztóvédelmi hatóság immár hónapok óta már mint a kolozsvári regionális hatóság szatmári fiókja működik. Következmények: nincs több sajtótájékoztató, szűkszavúak a közlemények. Csak amit a kolozsvári nagytestvér jónak lát. Mindezt a kormány által meghirdetett költséghatékonyság, átláthatóság és ki tudja még milyen szlogenek jegyében.

Nos, a legutóbbi sajtóközleményből megtudhatjuk, hogy a hatóság munkatársai augusztus 12-18. között fagyasztott termékek (hús, hal, gyümölcs, zöldség, fagylalt) forgalmazóit ellenőrizték. Összesen 477 kilogramm terméket vettek górcső alá, ezek közül pedig 118 kilogrammnyit vontak ki ideiglenesen a forgalomból. Ezt tárolási és címkézési hiányosságok valamint a román nyelvű fordítás hiánya tette szükségessé.

Jó hír tehát, hogy romlott vagy lejárt szavatosságú terméket sehol sem találtak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: