A vikingek köztudottan jó hajósok voltak, iránytű nélkül jutottak el Észak-Amerikába, még Kolumbusz előtt.
A tudósok már régóta kutatják és vitatják, hogyan voltak erre képesek. A legendák szerint kristályokat tartottak a fény felé, és ezek segítették őket a hajózásban. Ezt támasztják alá Horváth Gábornak és kollégáinak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről a megállapításai is. A régészeti leletek alapján korábban is ismert volt, hogy a vikingek nappal, tiszta időben a Nap állását vették figyelembe, és egyfajta fából készült napóra segítségével tájékozódtak.
Felhős időben vagy ködben azonban ez a módszer nem működött. A vikingek egy lehetséges útvonalát a Jeges-tengeren végighajózó kutatócsoport szerint a legendás nép speciális kristályok, úgynevezett napkövek segítségével tájékozódhatott. A fény felé tartott kristályok ugyanis úgy szűrhették meg a fényt, hogy felhős időben is meg lehetett határozni a Nap állását.
A napkő elmélet nem új, tudományos körökben már negyven éve felvetették, ám sok tudós meglehetősen szkeptikusan vélekedett felőle. A Horváth Gábor vezette kutatócsoport egy hónapos hajóútján különböző időjárási viszonyok között tanulmányozta a napköveken áthatoló fénysugarak jellegzetességeit. Eredményeiket most az Angol Királyi Tudományos Akadémia folyóiratában publikálták.
Az expedíció mérései szerint felhős időben elegendő a fény a napkövekkel való tájékozódáshoz, ködben viszont csak különleges körülmények között. A vikingek kristályai valószínűleg polár szűrőként működtek. A fényképezés során is használatos polár szűrők kizárólag az egy irányban rezgő fényhullámokat engedik át. Miután a Föld felszínére érkező napsugarak egy része polarizált, és ezt a felhők vagy a köd csak részben fogják fel, a szűrő segítségével a vikingek meg tudták határozni annak a fényforrásnak az iránya, ahonnan a fényhullámok eredetileg érkeztek.
Felhős időben vagy ködben azonban ez a módszer nem működött. A vikingek egy lehetséges útvonalát a Jeges-tengeren végighajózó kutatócsoport szerint a legendás nép speciális kristályok, úgynevezett napkövek segítségével tájékozódhatott. A fény felé tartott kristályok ugyanis úgy szűrhették meg a fényt, hogy felhős időben is meg lehetett határozni a Nap állását.
A napkő elmélet nem új, tudományos körökben már negyven éve felvetették, ám sok tudós meglehetősen szkeptikusan vélekedett felőle. A Horváth Gábor vezette kutatócsoport egy hónapos hajóútján különböző időjárási viszonyok között tanulmányozta a napköveken áthatoló fénysugarak jellegzetességeit. Eredményeiket most az Angol Királyi Tudományos Akadémia folyóiratában publikálták.
Az expedíció mérései szerint felhős időben elegendő a fény a napkövekkel való tájékozódáshoz, ködben viszont csak különleges körülmények között. A vikingek kristályai valószínűleg polár szűrőként működtek. A fényképezés során is használatos polár szűrők kizárólag az egy irányban rezgő fényhullámokat engedik át. Miután a Föld felszínére érkező napsugarak egy része polarizált, és ezt a felhők vagy a köd csak részben fogják fel, a szűrő segítségével a vikingek meg tudták határozni annak a fényforrásnak az iránya, ahonnan a fényhullámok eredetileg érkeztek.
ma.hu
