2010-06-29 12:38:53• hírek • Szatmár.ro

Lezajlott az anyanyelv írásbeli

Kedden reggel az anyanyelv irodalmából és nyelvtanából írt dolgozattal folytatódott az érettségi.

Kedden reggel kilenc órától az anyanyelv írásbelivel folytatódott a 2009/2010-es érettségi szesszió. Ahogy a román nyelv és irodalom írásbeli tételét, úgy az anyanyelv írásbeli tételt is nyílt sorshúzáson határozták meg.

Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban problémamentesen vághattak neki a magyar vizsgának a főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont és a református gimnázium vágzősei.

A diákok elmondása szerint nem voltak túl nehezek a magyar tételek, de ugyanakkor könnyűeknek sem lehet nevezni őket. A dolgozat első részében József Attila Kész a leltár című költeményét kellett elemezniük a diákoknak, megadott szempontok szerint. A második részben egy szabadon választott drámai műről kellett írniuk a diákoknak, harmadik részben pedig egy esszét kellett írni a fiatalok öltözködéséről.

Az érettségi szerdán reggel kilenc órától a profilnak megfelelő szakból írt vizsgával folytatódik, holnap, július elsején pedig a választott tárgyból érettségiznek a diákok. Az eredményeket július 4-én teszik közzé (16.00 óráig), este nyolcig lehet fellebbezéseket benyújtani. Július 6-7-én bírálják el az óvásokat, a végeredményeket július 8-án függesztik ki.

Kölcsey - anyanyelv érettségi

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: