Más kommunista országokhoz hasonlóan, amikor a lengyelek Belgiumba való kivándorlásáról beszélünk, itt is két nagyobb vándorlási folyamattal találkozunk.
Az első nagyobb kivándorlási áradat a '90-es évek végén ment végbe, amikor a lengyelek egy része kivándorolt Belgiumba, hogy ott mindenféle alsóbbrendű munkát elvégezzen, a megkeresett pénzt pedig hazaküldje. A második nagyobb áradattal Lengyelország Európai Unióhoz való csatlakozása után lehet találkozni, amikor a határ átlépésének formalitásai leegyszerűsödtek.
Mára ezek a vándorlási folyamatok megváltoztatták irányukat: a lengyelek hajlandóak visszavándorolni szülőföldjükre. Igaz ugyan, hogy a lengyel külügyminiszter hívására történik mindez, de a visszavándorlási folyamat legfőbb oka az, hogy Lengyelországban a fizetések végre elérték a külföldön megszerzett fizetések szintjét.
A belgáknak most legalább annyira kellene örüljenek, mint amennyire haragudtak ezelőtt 15 évvel a keletről érkező szegényekre, akik kisebb fizetésekért is hajlandóak voltak dolgozni, elvéve így munkahelyeiket. A helyzet viszont ennek éppen ellentéte, hiszen a Belgiumban élő lengyelek szakképzett munkásként dolgoznak több munkahelyen is, a belgák pedig e téren igen rosszul állnak.
Belgium számára tehát veszteségként kell elkönyvelni, amennyiben 100.000 munkást elveszít, akik egyébként fejlődő gazdasággal, csökkenő munkanélküliséggel, elérhető és jól fizetett munkahelyekkel találhatják szembe magukat Lengyelországban.
Cs. J.