Különös átadás-átvétel Szigetlankán
Búcsúzott a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközségtől Rácz Ervin eddig beszolgáló lelkész, helyét Nagy Róbert volt apai lelkipásztor vette át. A vasárnap istentiszteleten mindketten prédikáltak, a gyülekezet pedig hálával fordult az eddigi-, reménnyel az ezt követő lelkész felé. Az öröm pedig olykor hangos nevetésben, másszor könnyekben is megnyilvánult.
Szinte megtelt a szigetlankai gyülekezet temploma helyiekkel és apaiakkal vasárnap délelőtt az Új kenyér ünnepi istentiszteleten. Az alkalom már a kezdetén hozott újdonságot. Először Rácz Ervin beszolgáló lelkész vonult be a szigetlankai presbiterekkel, akik körülállták az Úr asztalát, majd az apai presbiterek bekísérték volt lelkészüket, Nagy Róbertet és átadták az új gyülekezetének.
A kezdő énekek után Rácz Ervin lelkipásztor olvasta föl az igét, amely alapján először ő szolgált: „Jézus Krisztus tegnap, és ma és örökké ugyanaz." (Zsidókhoz irt levél 13,8) Lelkipásztorok jönnek-mennek egy gyülekezetben, de Jézus Krisztus marad - kezdte a prédikációját a tőle már megszokott, humoros stílusában a lelkész. Óvva intette a lelkipásztor attól a gyülekezetet, hogy ezt az igét a szokások és a hagyományok megmaradására értse csupán, hiszen akkor olyan ruhában kellene járjunk, mint Jézus idejében. Az egyház nem csak hagyományőrzős egyesület, hanem az élő és ható Ige, az örömhír vivője, akinek a modern emberhez is van szava. A ma is élő Krisztussal való személyes kapcsolatban nyilvánul meg az egyház feladata, aki biztonságot, szabadságot, jövőt és reményt ad. Olyat, amit senki más nem tud adni, csak Jézus. A prédikáció felénél váratlanul a lelkipásztor lejött a szószékről és a legnagyobb természetességgel Nagy Róbert folytatta a gondolatot: nincs más csak Jézus! Nem változik, az Ő, és az lesz, aki volt. Ő a csipkebokornál megjelenő Vagyok, az élet kenyere, az út igazság élet a feltámadás és az élet, akihez bátran fordulhatunk minden alkalommal.
A hirdetések után Rácz Ervin intézett búcsúszavakat, és bizony a mosoly mellé elcsuklott hang, sírás, de nem rívás társult: „Egyszerű képpel élve, az elmúlt négy és fél hónapban én nem akartam mást csak egy kicsit lehajolni, mint apa a síró fiához, finoman fölemelni elcsüggedt tekinteteteket és elmondani: Van jövő, van remény! Ja, és lehet mosolyogni a templomban is!" Kupán Erzsébet fogadta szavalattal az új lelkészt: Akarom, fontos ne legyek magamnak (Reményik Sándor). Ezután Nagy Róbert, Kovács Zsolt és Csorvási Béla gondnokok, valamint Maskulik Klára nőszövetségi elnök köszönték meg ez elmúlt hónapok hathatós szolgálatát, hogy sikerült világosságot hozni a fény forrásától.
Hogyan is lehetett volna méltóbb képpen lezárni egy alkalmat, mint az úrvacsorai közösséggel? Áldott alkalom volt. Olyan, amitől az ember érzi, érdemes szolgálni Istennek és jó dolog krisztuskövetőnek lenni. Jóhangulatú beszélgetések, szeretetvendégség és szeretetközösség kisérték végig az egész napot, amely az átadás-átvétel magasiskoláját hivatott bemutatni.
