Közélet és értelmiség
Tükör által:
A Magyar Népi Szövetség és az értelmiség szerepvállalása
A Magyar Népi Szövetség MNSZ 1945 és 1953 között működő érdekképviseleti szervezet, a kommunista rendszer kiépülésének első éveiben kívánta az erdélyi magyarság érdekeit érvényesíteni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ilyen értelemben a pártot sokan az RMDSZ elődjének tekintik. Az MNSZ-ről eddig megjelent tanulmányok megegyeznek abban, hogy a párt értelmiségellenes volt, s emiatt az értelmiség nem is vett részt a soraiban. Ez mindenképpen igaz abban az értelemben, hogy a két világháború közötti értelmiségi és politikai elit nem vesz részt az 1944 utáni közéletben, egy-két kivételt leszámítva. 1945 után új politikai elit alakul ki – egy már egyértelműen baloldali elit –, amely a két világháború között is részt vett ugyan a politikai életben, de végig a periférián mozgott, s nem bírt számottevő tapasztalatokkal. Az értelmiség jelenlétének hiányát az MNSZ tagságsága és vezetősége egyaránt szóvá tette és törekedtek e társadalmi réteg minél szélesebb bevonására.
1945 júniusában egy kolozsvári kerületi gyűlésen Venczel József a párt egyik megyei vezetője szerint az értelmiség azért nem vesz részt a szervezet életében, mert szerintük az MNSZ a néptől külön utakon jár. Venczel szerint viszont a probléma az, hogy az értelmiség nem akar azonosulni a néppel, s nem akar azzal együtt harcolni. Ez lenne szerinte az értelmiség legnagyobb hiányossága. Az értelmiség bevonása érdekében, Tordán, 1946 májusában, „értelmiségi konferenciát” tartottak. Csáki István megyei ügyvezető elnök felszólalásában arról beszélt, hogy az MNSZ-ben vannak kommunisták is, és sokak szerint ezek a vezetők diktatórikus politikát folytatnak a szervezeten belül. Hangsúlyozta: ez nem igaz, mivel a Román Kommunista Párt (RKP) sem visz ilyen politikát. A találkozót maguk a szervezők nevezik „értelmiségi konferenciának”, azonban a beszámolóból nem derül ki hányan vettek részt a megbeszélésen, és világossá válik, hogy ez csak egy félig sikerült kísérlet volt az értelmiség bevonására.
Az MNSZ 1946. májusi beszámolója szerint, a tordai szervezet gyenge, mivel „a városi értelmiség és intelligencia nagyfokú ellenszenvet táplál a szervezet iránt.” Ennek okát abban látja a szervezet titkára, hogy az RKP helyi szervezete elviekben ellenzi az értelmiség bevonását, s ezt a „kommunista testvérek” egy része a gyakorlatban érvényesíti is. Az értelmiség szerint az MNSZ túlzottan kommunista, az RKP ezzel szemben pont az ellenkezőjét állítja.
A megyei MNSZ anyagok tanulmányozásából az tűnik ki, hogy különbséget kell tenni a városi és a falusi értelmiség között. Ugyanis 1946-1947-ig a falusi értelmiség – elsősorban a pap és a tanító – részt vesz a helyi szervezetekben. Mindezek alátámasztására: 1945 augusztusában 38 szervezetből 10 helyen jelzik, hogy az értelmiségiek is részt vesznek a szervezetben, s egy helyen kérik a pap leváltását. 1946 februárjában Aranyosgyéresen két intéző bizottsági tag kijelentette, ha a pap nem lesz tagja a bizottságnak, ők is lemondanak. A pap a felkérést azzal utasítja vissza, hogy a kultúrbizottság tagja, s emiatt nem tölthet be még egy tisztséget. Ferenc Károly, Torda megyei tanfelügyelő szerint 1947 januárjában a megye összes tanszemélyzete részt vesz a szervezetben, kivéve a rákosi, ludai és istenházi tanítót. Természetesen ellenkező adatokat is lehet találni: 1945 júliusában 22 szervezetből 4-ben kérik a pap eltávolítását a szolgálati helyéről, s egyben sem jelzik az értelmiség részvételét az MNSZ-ben.
A lelkészek általában a kulturális bizottságot vezetik, de arra is volt példa, hogy a pap a szervezet elnöke. Aranyosgyéresen mind a református, mind a katolikus pap részt vett a szervezetben. A katolikus pap javasolja, hogy a kultúrelőadások bevételének 50%-át a háborúban megsérült református templom javítására, 20%-át pedig, az iskola fenntartására fordítsák. A továbbiakra nézve pedig javasolja, ha a kulturális rendezvényt a református pap rendezi, a bevételek 90%-át az iskolára, 10%-át az MNSZ-re, ha a katolikusok rendezik 70%-át az iskolára, 10%-át az MNSZ-re és 20%-át a katolikus egyházra fordítsák. A közművelődési bizottság egyhangúlag elfogadta ezt a javaslatot.
1948-tól megindul a támadás az „egyházi köntösbe bújt reakció ellen”, elkezdik a papok kizárását a szervezetből, a többiekről pedig adatokat gyűjtenek. Egy 1949-es helyi beszámoló szerint Bánffyhunyadon működik a „klerikális reakció”. Februárban mindkét papot kizárták a szervezetből. A református pap „bűne” az, hogy egy időben tartotta az egyházi gyűlést az MNSZ gyűléssel. A katolikus pap pedig kijelentette, az osztályharc nem viszi jó eredményre az MNSZ-t, mert szerinte minden magyar egy táborba tartozik. Magyarszováton nagy eredményként könyvelték el, hogy a „demokráciaellenes prédikációt” tartó papot nem vették be a szervezetbe, s ez a helyi MNSZ politikai érettségére vall. Egy 1949 végi beszámoló szerint viszont némileg megváltozott a papok megítélése. Míg 1948-ban a végrehajtó bizottsági tagok többsége az összes pap kizárását javasolta, addig egy évvel később javult a helyzet, bár még mindig tapasztalható „egy kis baloldali elhajlás”.
Ezekben az években az MNSZ az egyház belső ügyeibe is igyekszik beavatkozni. Korábban az volt a felfogás, hogy papokkal kapcsolatos panaszokat a püspökségnek kell benyújtani, s csak az erről készült másolatot kell eljuttatni az MNSZ-nek, 1950-re ez megváltozik. Ekkor arról számolnak be, hogy támogatást adtak a presbiterválasztáshoz Szentkirályon, Zentelkén és Bánffyhunyadon. Itt osztályharcos szellemben zajlottak a választások. Valkón viszont a szegényeket nem engedték indulni a választáson, így csak a nagygazdák kerültek be a testületbe.
Elmondható tehát, hogy Belső Erdélyben a hagyományos vidéki elit – elsősorban a papok és tanítók – a kezdeti években aktívan részt vetek a szövetség életében. Az MNSZ természetesen be kívánta vonni a városi értelmiséget is, de ez nem sikerült neki. Konkrét adatok vannak arra, hogy az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) vezetőit is be akarták vonni, de azok nem jelentek meg a párt gyűlésén sem. Ugyanakkor az MNSZ hangadói azt soha nem határozták meg, hogy kit tekintenek értelmiséginek, azt viszont ők döntötték el, hogy ki számít „haladó értelmiséginek”. A párt szerint az értelmiség feladata, hogy felhagyjon az addigi „elitista magatartással”, s a néppel együtt harcoljon a jogok kivívásáért.
Az itt leírtak inkább felvetésnek tekintendők, mivel a kérdés végleges eldöntése további kutatást igényel. Az értelmiség szerepvállalása ma is fogas kérdés, és akárcsak a 40-es évek végén, a kisebbségi politika formálói maguk mellett szeretnék tudni, elsősorban hitelesítőként, az értelmiséget. Megfigyelhető, hogy mind 45 után, mind pedig 89 után kialakult, hosszabb-rövidebb átmenetben akitivizálódott az értelmiség. A politikai helyzet megszilárdulása során azonban szerepe mindkét esetben gyengült, de eltérő okok miatt. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: mindig törvényszerű ez a folyamat?
Sárándi Tamás
t_sarandi@yahoo.com
