Délután már szó szerint özönlöttek az emberek a Kossuth kertbe. Nem is csoda, hiszen olyan előadók léptek fel, akik minden korosztályt megmozgattak, legnagyobb slágereiket kívülről fújja nyugdíjas és még néhány ovis is.
Koós műsorában a humor is nagy szerepet kapott, viccekkel melegítette be a közönséget, majd tapspróba volt, sőt, a Boci, boci tarkával segített abban is, hogy a közönség hangszálai is bírják az éneklést.
Kiderült, hasznos volt a bemelegítés, a legendás táncdalfesztiválokat megidéző fellépésen volt énekelni-valója a közönségnek. Szólt a Kislány a zongoránál és az összes többi nagy Koós sláger, a hallgatóság pedig vörösre tapsolta a tenyereit.
Koóst egy másik, mindig bulis hangulatot teremtő zenekar lépett fel. A Beatrice koncertjére akkora tömeg gyűlt össze a Kossuth kert dombján felállított színpad előtt, hogy alig lehetett átjutni a nézőtér egyik feléből a másikba, ha valaki a tömegen keresztül akart "rövidíteni".
Nagy Feró hozta azt, amit tőle megszoktunk: pimasz volt és bevállalós akár egy kamasz - az ember nem is hinné, hogy a kamaszkort már néhány éve maga mögött hagyta. A nyugdíjasok és az apuka nyakában ülő kislány is torka-szakadtából énekelte a "Nyolc óra munkát" és az összes többi nagy slágert, így a közönség felszabadultan indulhatott el a koncert után a sör-, bor- és pálinka-lelőhelyek irányába.
De nagy hibát követett el az, aki nem tért vissza a színpad elé az Elvis Presley slágereket játszó Ed Philips and the Memphis Patrol koncertjére. A fiúk megjelenésükkel és slágereikkel a '60-as évek USA-ját idézték meg, koncertjükban annyi energia volt, hogy csak néztünk - lábunk pedig önkénytelenül is a rockabilly ritmusára mozgott. A fiúk igazán tudják, hogyan kell igazi showt csinálni, úgyhogy csak annyit mondhatunk: bízunk mielőbbi visszatérésükre Szatmárnémetibe, hogy még többen láthassák őket és bulizhassanak velük.
A vasárnapi nap folyamán is rengeteg rendezvény várja a Kossuth kertbe kilátogatókat, fel fog lépni Aradszky László, Maszkura és a Tücsökraj valamint a Black River Blues Band, 21 órától pedig az új főtéren a Bikini fog koncertet adni.
Addig is, ne feledjétek: keressétek fel a Kossuth kertben a Szatmár.ro sátrát, ahol könnyen a hírportál címoldalára kerülhettek - és ezzel még nyerhettek is. Emellett zajlik az autókkal, autózási szokásokkal kapcsolatos felmérésünk is, amelyet az A24 és az Autowebshop.ro támogatásával valósítunk meg. Hogy mit nyerhetsz, ha válaszolsz a néhány kérdésre? Kattints ide, és megtudod.
Nyerj a Szatmár.ro-val: Oszd meg a Szatmár.ro hírportál Partiumi Magyar Napokról szóló híreit a Facebook-on és megnyerheted a rendezvénnyel kapcsolatos ajándéktárgyak valamelyikét. A nyereményekről egy kicsit később tájékoztatunk, de addig is érdemes megosztani a cikkeinket, mert minden megosztás nyereményt érhet!
Kiemelt támogatók:
Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány
Aranyfokozatú támogatók:
Tarr Beton, Kreativ, Autonet-A24, Barta Ati, No Pardon Pub, Mindig Friss
Ezüstfokozatú támogatók:
Rosendahl, Farmacenter, CBA, Arnisol, Nord Star, Hotel Astoria, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Panatek, Hanna Konyhatechnika, Promocraft, Gerbog.