2005-12-23 09:38:59• hírek • Szatmár.ro

Koko újra ringben

A világbajnok Kovács István ismét ringbe lépett, és új karrierbe kezd.

 

Az amatőr Európa-, Világ- és Olimpiai bajnok bokszoló, aki profiként is világbajnoki címig jutott, három évvel ezelőtt fejezte be ökölvívó pályafutását. A 35 éves sportember ezt követően az üzleti életben, illetve a médiában tevékenykedett, de szeretett sportágának sem tudott hátat fordítani, és tisztséget vállalt a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben (MÖSZ), és az egyik legnagyobb profi szervezetnél, a WBO-nál is. Itt eleinte ellenőrként (supervisor) dolgozott, de közel egy éve megválasztották a szervezet európai alelnökének is.

A tavaly Miamiban megtartott kongresszus idején azonban más is történt, Ko-Ko ugyanis sikeres bírói vizsgát tett a tengerentúlon, így jelenleg ő az egyetlen magyar szakember, aki világbajnoki összecsapáson is közreműködhet az USA-ban, például egy nagyszabású Las Vegasi rendezvényen.

A mérkőzésvezetői debütálás azonban elmaradt, egészen múlt hét keddjéig, amikoris a Spotlight Boxing söldeni (Ausztria) bokszgálájának programjában Ko-Ko átesett a tűzkeresztségen. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közönség soraiban sokan elcsodálkoztak, amikor a Mahir Oral vs Balázs József összecsapás előtt az egykori extraklasszis mérkőzésvezetői "szerelésben" belépett a szorítóba.

Természetesen a ringszpíker, Gerhard Müller - mint a régi szép időkben - elkezdte sorolni az egykori bokszoló címeit, és a hangzavarból kitűnt, hogy az osztrák közönség is tisztában van azzal, hogy milyen rangos közreműködője van a két nem túl ismert ökölvívó csatájának.

A hírek szerint Kovács István közmegelégedéssel vezette le a 8 menetes találkozót, és reméljük, lesz még folytatása a bírói karrierjének.

ma.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: