2007-10-07 11:27:30• hírek • Szatmar.ro

Kimi nyert Kínában

fotomckNem avattak világbajnokot a Kínai Nagydíjon - Hamilton a kavicságyban végezte.

fotomc Mégsem dőlt el a Forma 1-es világbajnokság a Kínai Nagydíjon. Bár az élről vághatott neki a küzdelemnek a pontversenyben vezető Louis Hamilton, végül pont nélkül zárta a futamot.

Ezúttal is esős idő fogadta a pilótákat, a futam elején így ezúttal is folytak a találgatások az esetleges boxtaktikákról. Ennek ellenére nem történtek nagy meglepetések, és Hamilton is megőrizte vezető helyét. Az első kerékcseréket követően azonban Hamilton autója kormányozhatatlanná vált, és első helyét kénytelen volt átengedni a mögötte köröző finn pilótának. Hamilton érzékelve a bajt a boksz felé vette az irányt, de nem tudott bekanyarodni, és a bevezető út melletti kavicságyban ragadt. Bár megpróbálták kitolni a McLarent, de sikertelenül, így 25 körrel a leintés előtt Hamilton versenye véget ért. Ezzel Raikkönen nyerte a futamot, Alonso pedig második lett. Ennek eredményeként az utolsó verseny előtt nyílt maradt a világbajnokság, még hárman is számolhatnak a végső győzelemmel.

A Kínai GP végeredménye

1 K. Räikkönen Ferrari 1:37:58.395
2 F. Alonso McLaren + 9.800
3 F. Massa Ferrari + 45.800
4 S. Vettel Scuderia Toro Rosso + 53.500
5 J. Button Honda + 1:08.600
6 V. Liuzzi Scuderia Toro Rosso + 1:13.600
7 N. Heidfeld BMW + 1:14.200
8 D. Coulthard Red Bull + 1:20.700
9 H. Kovalainen Renault + 1:21.100
10 M. Webber Red Bull + 1:24.600
11 G. Fisichella Renault + 1:26.600
12 A. Wurz Williams + 1 kör
13 J. Trulli Toyota + 1 kör
14 T. Sato Super Aguri + 1 kör
15 R. Barrichello Honda + 1 kör
16 N. Rosberg Williams + 2 kör
17 S. Yamamoto Spyker F1 + 3 kör

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: