2020-11-05 15:23:47• hírek • Bede Emőke

Kilenc beteg szorul lélegeztetőgépre Szatmár megyében

Csütörtök délután Szatmár megyébe látogatott Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, hogy felmérje, miként tud majd válaszolni a megye egészségügyi rendszere az újabb kihívásokra, ha a koronavírus-fertőzöttek száma a következő időszakban is ilyen fékevesztett tempóban emelkedik majd mind megyei, mind országos szinten.

Mint a szakmai találkozón elhangzott, Szatmár megyében a betegség megjelenése óta 2.227 koronavírus-fertőzést azonosítottak, és csütörtökre a megye elérte a 2,08 ezrelékes, Szatmárnémeti pedig a 3,15 ezrelékes fertőzöttségi arányt. A megye kórházaiban jelenleg 246 pácienst kezelnek Covid-19-cel, közülük 21-en az intenzív osztályon fekszenek, és sajnos 9 esetben a lélegeztetőgépre is szükség van.


A Nagykárolyi Városi Kórházban és a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban összesen 21 ágy áll az intenzív terápiára szoruló páciensek rendelkezésére, ebből 12 Nagykárolyban és 9 Szatmárnémetiben található. Utóbbi esetben lehetőség van 20-szal bővíteni a férőhelyek számát, ha a szükség úgy kívánja.



A megbeszélés végén Nelu Tătaru elismerését fejezte ki megyénk felé mondván, a megyei vészhelyzeti bizottság időben meghozott döntéseinek és a fokozott hatósági ellenőrzésekenek köszönhetően Szatmárban sikerült jóval alacsonyabb szinten tartani a fertőzöttségi rátát, mint a szomszédos megyék területén. A miniszter ugyanis csütörtökön a legmagasabb fertőzöttségi arányt produkáló Szilágy megyében is szakmai látogatást tett. Ott immár 5,77 ezrelékes arányt mérnek, mely nem csak régiónkban, de országos szinten is a legmagasabbnak számít. 


A Szilágy megyei nyilatkozatról részletesebben ide kattintva lehet olvasni.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: