2020-12-05 12:23:20• hírek • Bede Emőke

Kihirdették az Élet Fája Egyesület esszépályázatának nyerteseit

Az önkéntesség december 5-i világnapjára készülve a Békéssy Erzsébet vezette Élet Fája Egyesület még november elején egy online esszépályázatot hirdetett meg, melyre olyan munkákat vártak, amik napjaink legégetőbb ökológiai problémáira hívják fel a figyelmet.

A „Mutasd meg, hogy érdekel” verseny november 2. és december 2. között zajlott, tehát a pedagógusok által koordinált tanulóknak egy hónap állt rendelkezésre, hogy megírják az esszét, rajzok vagy fotók által illusztrálják azokat, illetve kitalálják, önkéntesként hogyan járulhatnának hozzá ahhoz, hogy a feldolgozott ügyet jobb irányba tereljék. Az esszéverseny rendkívüli népszerűségnek örvendett, hiszen nem kevesebb mint 108 diák jelentkezett rá a megye 15 tanintézményéből.


A pályamunkák 50 százaléka a hulladékkezelést, azon belül is az újrahasznosítható hulladékok szelektív gyűjtését helyezte középpontba, 20 százalékuk a levegőminőség, 15 százalékuk pedig a vízminőség megóvásának kérdését járta körbe, további 10 százalék az erdők biodiverzitásával és a zöldövezetek területének szükségszerű növelésével foglalkozott. A jelentkezők 5 százaléka az állatvédelmet választotta központi témájaként, egyetlen diák pedig a talajvédelem kapcsán írta meg esszéjét.


A beérkezett írásokat Mariana Sasaran biológia szakos tanfelügyelő, Adriana Culda, a Védett Területek Országos Ügynökségének területi vezetője, valamint Békéssy Erzésbet Noémi, az Élet Fája Egyesület alelnöke értékelte az alábbi szempontok alapján: a bemutatott környezetvédelmi probléma fontossága és kifejtése, a szöveg jellege és üzenete, valamint az önkéntesen elvégzendő feladatokra tett javaslatok mikéntje. Noha mindegyik pályamű számos értékes gondolatot tartalmazott, a zsűrinek mégis ki kellett választania azt a 12 román és 12 magyar nyelvű írást, mely bekerülhet az egyesület 2021-es kalendáriumába.


A magyar nyelvű naptárba az alábbi diákok írásai kerülnek majd be:

  • Török Beatrix Anita, Szamoskrassói Általános Iskola, VIII. osztály: A levegő szennyezése és a környezet megóvása
  • Zebelenyi Roland Pál, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, VIII: osztály: ,Légy TE a változás MAGADÉRT, ÉRTÜNK, egy ZÖLD JÖVŐÉRT!
  • Pál Julia Tamara, Szamoskrassói Általános Iskola, VI. osztály: A vízszennyezés hatása az életünkre
  • Kala Hajnalka Tamara, Ombodi Általánáos Iskola, V. osztály: Ne bántsd a fát!
  • Tepfenhart Bettina, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, VIII. osztály: Változtassunk a környezetünkön!
  • Kocsis Nikoletta Mária, Ombodi Általános Iskola, VI. osztály: Segíts megmenteni a Földet!
  • Lugosi Anasztázia Odett, Szamoskrassói Általános Iskola, VIII. osztály: Védjük a talajt!
  • Renn Dávid István, Hám János Római Katolikus Teológiai Lícuem, XI. osztály: ,A levegőben található káros anyagok csökkentése
  • Fazekas Réka Viktória, Ombodi Általános Iskola, V. osztály:,Segíts megmenteni a Földet
  • Sánta Alexandra Blanka, Vasile Lucaciu Általános Iskola, VIII. osztály: Mutasd meg, hogy érdekel!
  • Kaplonyi Réka, Hám János Római Katolikus Teolgóai Líceum, XII. osztály: Környezetszennyezés
  • Szabó Boglárka, Hám János Római Katolikus Teolgóai Líceum, XI. osztály: Egyéni harc

A magyar nyelvű nyelvű naptár borítójára Nagy Jázmin, a Balcescu-Petőfi Általános Iskola diákjának rajza kerül.
 

A román nyelvű naptárba az alábbi diákok írásai kerülnek majd be:

  • Ilyés Patrik Márk, Szatmárpálfali Általános Iskola, VI. osztály: Levegő – Az élet forrása
  • Muresan Vivien, Ioan Slavici Főgminázium, X. osztály: Hogyan szabaduljunk meg helyesen az elhasznált maszkoktól?
  • Fernea Stefania, Ioan Slavici Főgminázium, XI. osztály: Kajakkal a Szamoson – relaxáció, zöldítés!
  • Chereji Teodora, Krasznabélteki Általános Iskola, VIII. osztály: Engem érdekel a környezet
  • Toth Sebasitan, Vasile Lucaciu Általános Iskola, VII. osztály: A fák metszéséről
  • Fulap Janett, Ioan Slavici Főgminázium, XI. osztály: Légy az erdők hőse!
  • Pop Cristina, Ioan Slavici Főgminázium, XI. osztály: Cigarettacsikkek, katasztrófa Szatmárnémeti számára
  • Sirbe Angelica, Mihai Eminescu Főgimnázium, XI. osztály: A fiatalság szerepe városunk ökológiai helyzetének javításában
  • Cadar Oana, Mihai Eminescu Főgimnázium, VII. osztály: Ne hagyd, hogy a jövőnk füstbe menjen
  • Daraban Iris, Lucian Blaga Általános Iskola, VII. osztály: Mutasd meg, hogy érdekel!
  • Butean Maria, Mihai Eminescu Főgimnázium, VII. osztály: Autós forgalom okozta légszennyezés Szatmárnémetiben
  • Ciupac Cristina, Ioan Slavici Főgminázium, XII. osztály: Karácsonyfák kivágása

A román nyelvű naptár borítójára a krasznabélteki Viorel Salagean Általános Iskola alábbi diákjainak rajzai kerülnek fel: Bodea Alexandra, Buzaș Sebastian, Chereji Petre, Tămășan Carina és Ungureanu Iuliana.


A szervezők ezúton is gratulálnak a kiváló esszékhez, illetve köszönik minden pedagógus munkáját, akik lehetővé tették és segítették a kezdeményezés megvalósítását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: