Kevesen adnak munkát a hajléktalanoknak

Jelenleg 78 hajléktalan húzza meg magát a hajléktalanszállón. Hetvennyolc különböző ember, különböző élettörténettel és életcéllal él szinte nap mint nap egy fedél alatt. Kevesen törekednek arra, hogy önállóak legyenek, de közülük még elenyészőbb azoknak a száma, akiknek sikerül is az érvényesülés: munkát adni egy koldusnak nem sokan akarnak.

A hideg időszakban rendszerint telítettebb a Szociális Közszolgáltatási Osztály (SPAS) égisze alatt működő hajléktalanszálló. A hatvan férőhely ilyenkor kevésnek bizonyul, ezért igyekeznek matracokat elhelyezni az épület különböző helyiségeibe, hogy minél több útónélőnek meleg szálláshelyet biztosíthassanak.

„Télen kitisztulnak az utcák, a hajléktalanok eltűnnek a nyáron olyannyira preferált törzshelyeikről, ilyenkor sokaknak akad egy barát, egy ismerős, aki menedéket biztosít számukra" - magyarázza Sipos Tímea, a hajléktalanszálló munkatársa. Elmondása szerint a hideg idő miatt Szatmárnémetiben szerencsére nem történt elhalálozás, tudomásuk szerint alig néhányan vannak az utcán. Mint mondja, rendszeresen kijárnak és keresik a hajléktalanokat és próbálják meggyőzni őket, hogy menjenek be az általuk működtetett éjszakai menedékbe. -Nem könnyű velük, éppen ma jártunk az egyik Szamos híd alatt, ahol egy nő és egy férfi talált fedélt magának: a meleg szálláshelyről hallani sem akartak - magyarázta.

Jártunk már mi is a Szamos hidak alatt és ezúttal volt szerencsénk a helyi hajléktalanszállót is felkeresni, éppen emiatt nehezen értjük, hogy miért ódzkodik valaki -akinek veszítenivalója nemigazán van- egy olyan szálláshelytől, ahol meleg van, ahol ételt kínálnak, ahol tusolni lehet, és ahol minimális egészségügyi ellátást is biztosítanak, nem beszélve arról, hogy az egész épület teljes felújításon esett át és ma már korszerű megoldásokkal van kialakítva.

A társalgóban tévézésre is lehetőség van

Kicsit olyan kollégiumi hangulata van, szabályokat kell betartani, kötelező maguk után minden reggel bevetni az ágyat, különböző szakemberek által végzett „fejmosásokon" kell részt venni, de mindemellett lehet csoportos kártyapartikat tartani, filmezni, sakkozni és egyéb társasjátékozással agyoncsapni az időt. Csupán egyetlen hatalmas különbség van a két intézménytípus között: míg az egyikben lakók tele vannak reménnyel és tervekkel, addig a másikban megkeseredett, reményvesztett, idősödő emberek keresik a választ arra, mikor és hol rontották el, hogyan jutottak ennyire mélyre azon a bizonyos lejtőn. Az élettörténete mindenkinek más és más, akadnak, akiknek, ahogyan az irodalom mondaná már „ab ovo" rosszul indult a sorsuk, árvaházban nevelkedtek, majd nehezen állták meg a helyüket a nagybetűs életben, ám a legtöbben nem a szüleik felelősségének, hanem a maguk rossz döntéseinek lettek áldozatai.

Sipos Tímea szerint túlnyomó többségben férfiakból lesznek hajléktalanok, olyan férfiakból, akik életük bizonyos időszakában többre tartották az italozás mámorát, mint családjuk összetartását. Ha a feleségnél betelik a pohár, és a válás mellett dönt, a férfinak nem sok választása marad. Megkapja a maga kis pénzrészét a közös otthon értékéből, majd azzal tovább is állhat. Ha az őt ért veszteség miatt képtelen talpon maradni, hogy felejteni tudjon az alkohol világába menekül, aztán szép lassan pedig azon kapja magát, hogy se családja, se munkahelye, se pénze. Az alkohol tűnik tehát a legnagyobb Úrnak, és a legnagyobb buktatónak. Mindemellett persze számtalan különböző példát sorolhatnánk, de a legtöbb általában egy azonos helyen gyökerezik: mégpedig a férfi és női kapcsolatok szintjén. Csakhogy mindez érthetőbb legyen: a legtöbb hajléktalan egy rossz házasság után lesz az utca lakója. Hazudik, akik azt mondja nem érdemes tízszer is átgondolni kinek tesszük fel, illetve, hogy kinek mondunk igent arra a bizonyos kérdésre.

Sipos Tímea, szociális munkás

Vélhetően annak a ránézésre csinos és fiatal hölgynek is, aki jelenleg a Szatmárnémeti hajléktalanszálló egyetlen olyan lakója, aki kisgyerekével lakik az otthonban, többet kellett volna morfondíroznia, amikor összeköltözött a szellemi fogyatékos párjával. Ami egy ideig szépen működött, egy nap tragikusan végződött: a férfi ugyanis utcára tette a nőt és a gyereket is. -Karácsony környékén itt sétálgatott a gyerekkel a hajléktalanszálló előtt, behívtuk őket és azóta nálunk laknak. Rendkívül elszánt a hölgy, úgy néz ki sikerül munkát kapnia egy készruhagyárban, az a vágya, hogy mihamarabb albérletbe mehessenek. A gyereket beírattuk a mellettünk lévő óvodába, igyekeztünk minden segítséget megadni nekik - meséli Sipos Tímea, aki mint mondja számukra az a legnagyobb öröm, ha sikerül a hajléktalanszálló lakóiban motivációt ébreszteniük az érvényesülésre.

Nem könnyű feladat, a jelenleg oda visszajáró 78 hajléktalannak, alig a 30%-a igyekszik tenni valamit saját önállósága érdekében. Sokan - főleg olyanok, akik hosszú évek óta élnek az utcán - már beletörődtek saját sorsukba, és inkább arra törekszenek, hogy a jövőben is kényelmesen élhessenek a hajléktalanszálló falain belül. Ezek mellett azonban, szerencsére pozitív példák is vannak. Sipos Tímea elmondása szerint voltak olyan esetek is, amikor az apuka ebben az éjszakai szállóban lakott, az anyuka és a gyerek pedig a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósághoz tartozó baba-mama központban húzódott meg. Mindketten hónapokon keresztül keményen dolgoztak, hogy újra együtt lehessen a család. Az egyik legdicséretesebb pedig, annak az idős hölgynek a kitartása, akinek egyik keze szinte teljesen lebénult, ám ennek ellenére nap mint nap eljár takarítani egy tíz emeletes lépcsőházba.

„Az elszánt gyerekéért mindenkor kitartó anyukákból is néhányan már megfordultak az éjszakai menedékben. Többüknek is a mi segítségünkkel sikerült ismét talpra állniuk. A jövőben is bármikor számíthatnak ránk, ha problémájuk van - magyarázza, majd körbevezet bennünket, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a hajléktalanszálló épületét.

A kétemeletes épület felső szintjén a nők szobája található, mindössze húsz férőhellyel. Az ágyak rendezettek, itt-ott plüssállatok mosolyognak a párnákról, gondosan felaggatott törölközök lógnak a radiátorokon - valóban minden olyan mint egy kollégiumban. Egy szinttel lentebb már másabb a helyzet, noha a kondíciók ugyanazok, a szagok lényegesen eltérőek. A bejárati ajtó után egy pár négyzetméteres előtér fogadja az ideérkezőket, majd pedig rögtön a társalgó következik. Amikor belépünk, éppen kártyaparti készülődik, közel sem olyan hangulatban, ahogyan azt gondolnánk.

A hidegre való tekintettel most nappal is lehet melegedni

Mindenki olyan magába forduló, s mintha mindenkinek leolvashatnánk az arcáról az egész életének a történetét. Kérdeznünk szinte nem is kell, azonnal panaszkodni kezdenek, mint mondják jelenleg legnagyobb gondjuk, hogy szinte lehetetlen hajléktalanként munkát találni. Az egyik férfit -aki korábban meglehetősen jó körülmények között élt, ám elveszítette a lakását - nemrégiben verte át a munkaadója, éppen azt követően, hogy kiderült, hajléktalanszálló lakója. Az egykori ''patron'' ugyanazért a munkáért jóval kevesebb bért fizetett miután megtudta, hogy hajléktalanra bízta a feladatot. „Lenéznek bennünket az emberek, számukra mi nem vagyunk ugyanoly munkaerő"- vélik egyhangúan az asztal körül ülő nehéz sorsú emberek, akik a beletörődés jeleként osztani kezdik a kártyalapokat.

Sokan azt hisszük, ha odadobunk ötven banit az utcán kéregető embernek, tettünk valamit érte - meg persze a saját lelkiismeretünkért -, holott mindezzel talán még jobban megnehezítjük a sorsukat, az apránként összegyűlő pénzérméket legtöbben ugyanis élelem helyett szeszes italokra fordítják, ezzel pedig tovább szavatolják a tragikus sorsukat - mondja a SPAS munkatársa. Mi hétköznapi emberek már azzal többet teszünk egy fedél nélküli emberért, ha felemeljük a telefont és egy illetékes szociális intézménynél bejelentjük, hogy hol találkoztunk vele. Addig ugyanis, amíg hajlandóak vagyunk egy kis apróért kinyitni a pénztárcánkat a kolduló jelenség sosem fog megszűnni. Azok, a hajléktalanok, akik valóban felelősséggel gondolkodnak a napi betevőjükről már régen olyan szervezethez fordultak, amelyik segíteni tud rajtuk, ezekben az esetekben pedig nekünk csak annyi a feladatunk, hogy a munkaerőpiacon egyenlőkként kezeljük őket.

A hajléktalanszállón fel vannak készülve tiszta ruhákkal
A nők szobája

Az ebédlő