2012-08-02 18:32:25• hírek • Mti,

Kettővel verte Romániát a Kemény-csapat

Fotó: Kovács Tamás, MTI
Fotó: Kovács Tamás, MTI

Javított a magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián: két vereség után Kemény Dénes címvédő együttese gólzáporos mérkőzésen két találattal legyőzte a román csapatot.

Bár a hatos csoport első négy helyezettje folytathatja majd a férfitornát a csoportselejtezők zárultával, s a két vereség (10-14 a szerbekkel, 10-11 a montenegróiakkal szemben) "belefért" az alapszakaszos sorozatba, a magyar együttes számára kötelező volt csütörtökön a győzelem. A kudarcok feledtetéséhez a csaknem ötezres nézősereg zömmel magyar része szűnni nem akaró buzdítással - "Ria, ria, Hungária!" - igyekezett hozzájárulni. 

Az első gólt ezzel együtt a Kovács István személyében magyar szakember irányította román válogatott, jelesül Kádár Kálmán lőtte, de Kásás Tamás rögvest egyenlített, a szintén háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány, Biros Péter és a büntetőből eredményes Hosnyánszky Norbert révén pedig bő három perc után már a Kemény-gárda vezetett (3-1). Váratlan fordulatként azonban előbb szépített, majd ki is egyenlített az ellenfél, amikor Madaras Norbert balja gyors egymásutánban kétszer is villant (5-3). A játékrész vége azonban a románoké volt (5-4).

Madaras harmadik góljával startolt el a második negyed, a rivális azonban nem óhajtott leszakadni, és egy súlyos védekezési hiba nyomán megint utolérte Birosékat (6-6). Válaszul a mezőny harmadik háromszoros olimpiai bajnoka, Kiss Gergely hatalmas gólt lőtt igen messziről (7-6). Emberelőnyből egalizáltak a románok, Hosnyánszky Norbert bombájára pedig megint - immár harmadszor - Andrei Busila felelt (8-8). Szivós Márton csavargólja élményszámba ment, de a triplázó Alexandru Ghibané sem volt csúnya (9-9).

A nagyszünet után a magyar kapuban Szécsi Zoltán, a gárda negyedik háromszoros olimpiai aranyérmese váltotta Nagy Viktort, majd előbb Biros, utána pedig Madaras volt eredményes (11-9). A duplázó Szivós jóvoltából lett 12-10, a harmadik találatát jegyző Birosnak köszönhetően pedig 13-10-nél először volt háromgólnyi a különbség. Másodjára 13-11 után lett, ekkor Varga Tamás ötméteresből talált be (14-11).

A záró nyolc perc román emberhátránnyal indult, ezt nem használta ki a magyar csapat, a következőt sem, az újabb eséllyel azonban élt, Kiss G. révén (15-11). A védekezés fogyatékosságainak újabb jeleként két góllal közelebb férkőzött a rivális (15-13), Hosnyánszky átlövésből alakította az állást 16-13-ra, majd Madaras ötödször is megoldhatatlan feladat elé állította a román kapust (17-13). A szívósan harcoló ellenfél szépítését követően az utolsó akciót a magyar válogatott vezethette, de kihagyta a lehetőséget, a románok viszont nem, így 17-15-ös magyar győzelem született.

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Sokkal nehezebb mérkőzés volt annál, mint amilyennek mások gondolták, de olyan nehéz volt, mint amilyennek mi gondoltuk. Azért, mert az első félidőben kaotikus volt a védekezésünk, amit túlvariáltunk, s a legjobb szándékunk ellenére idétlen, védőkről bepattanó gólokat kaptunk."

Kovács István, a román válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon jól küzdöttünk, minden elismerésem a csapatomnak. A 15 gól, amennyit lőttünk, nagy dolog egy olyan válogatott ellen, mint a magyar. Montenegró ellen még megpróbáljuk, nekünk nincs vesztenivalónk ezen az olimpián."

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: