Kertész Imrét Szent István Renddel tüntették ki

Kertész Imre Nobel-díjas írónak a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adományozta Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án a Sándor-palotában. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Kertész Imre, a magyar irodalom egyetlen Nobel-díjas írója 1929. november 9-én született Budapesten. Zsidó származása miatt 1944-ben, alig 15 évesen Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, ahonnan 1945-ben szabadult.

1948-ban érettségizett Budapesten, és a Világosság, majd az Esti Budapest című lap munkatársa lett. 1951-ben gyári munkás, 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa volt. 1953 óta szabadfoglalkozású íróként, műfordítóként dolgozik.

Negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével, és "önkéntes börtöncellájában" zenés komédiák és bulvárdarabok írásával kereste kenyerét. Első regénye, a Sorstalanság című holokauszt-történet egy zsidó fiú elhurcoltatásának, lágerbeli hányattatásainak, életben maradásának, megtört élete folytathatóságának a könyve. Amikor a regény többéves várakozás után 1975-ben végre megjelenhetett, teljes csend fogadta - ezt az élményt fogalmazta meg Kertész a folytatásban, A kudarcban (1988). A trilógia harmadik része a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), amelyben újra megjelenik a főszereplő Köves György, és elmondja kaddisát (imáját) a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, arra a világra, amely megengedte Auschwitzot.

A trilógiában, miként más prózai műveiben is (A nyomkereső. Detektívtörténet - kisregények, 1977; Az angol lobogó - elbeszélések, 1991) Kertész a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorsát elemzi. 1992-ben megjelent, Gályanapló című kötete szépirodalmi formában megírt napló az 1961-1991 közti évekről. Az 1997-es Valaki más: a változás krónikája ezt a belső monológot folytatja az 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Előadásokat és esszéket tartalmaznak A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998) és A száműzött nyelv (2001) című kötetek.

Számos más elismerés mellett Kertész Imre 1989-ben megkapta a József Attila-díjat, 1997-ben a Kossuth-díjat, 2003-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat). 2009 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Több alkalommal részesült elismerésben külföldön is, elsősorban német nyelvterületen. A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat - az indoklás szerint - munkásságáért ítélték neki, "amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben". A Sorstalanságot számos nyelven kiadták, filmadaptációját Koltai Lajos rendezte Ennio Morricone zenéjével.

2003 szeptemberében látott napvilágot a trilógia folytatásaként a Felszámolás című Kertész-regény, amely a rendszerváltoztatás utáni budapesti értelmiségről ad képet. A 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi dialógusregénye az író életéről, szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról szól, hogyan függ össze saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. 2008-ban adta ki Európa nyomasztó öröksége címmel az elmúlt húsz évben írt esszéit. 2009-ben 80. születésnapja tiszteletére jelent meg A megfogalmazás kalandja című kötet, amely Kertész Imre eszmefuttatásaiból közöl válogatást, és több, vele készült interjút is közread. 2011-ben látott napvilágot 2001 és 2003 között írt naplója Mentés másként címmel.
Az idén 85 éves író műveit több nyelvre lefordították, ő maga németből fordít, többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Canetti és Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.

2012-ben munkásságának dokumentumaiból archívumot hoztak létre a Berlini Művészeti Akadémián. Többek között itt őrzik a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését.