Keresztes: Én nem tudnék felelősséget vállalni egy gyerekért!

„Igen, nem akartunk gyereket Lacival. Ezt a sajtónak így talán soha nem mertem kimondani, pedig faggattak eleget. Féltem, hogy az emberek szívtelen karrieristának bélyegeznek, holott nem erről volt szó. Hanem arról, hogy egyszerűen nem jutott eszünkbe, hogy gyerekünk is lehetne. Nem tudom, miért. Talán mert kereknek éreztük az életünket így is.

Esténként fellépések, sok-sok éjszakázás, délig alvás, folyton szaladgáltunk ide-oda, hetekig csavarogtunk az országban vagy külföldön, ha oda hívott a munkánk.

Ez azonban nem lenne elég magyarázat, hiszen hányan vannak, akik ilyen körülmények között is megbirkóznak a gyereknevelés gondjával, számtalan művész házaspárt ismerek, akik színvonalasan teljesítenek a pályájukon, és mellette még két-három utódot is felnevelnek. A mi esetünkben inkább arról volt szó, hogy sokáig nem nőtt be a fejünk lágya. Amikor már elég érettek lettünk volna hozzá, akkor meg egyszerűen nem jött össze a gyerek.

A házasságkötésünkkor a templomban megkérdezte az atya, hogy elfogadjuk-e a frigyből foganó gyermekáldást, és mi azt feleltük: igen. Én ezt halálosan komolyan is gondoltam, és ettől kezdve nem védekeztem. De már elmúltam negyvenéves, és úgy látszik, elkéstünk. Amikor láttuk, hogy sehogy sem akarok megfoganni, egy kicsit még rá is görcsöltünk, orvoshoz is fordultam, de egyre erősebben éreztem, hogy nem jól van ez így. Végül mégiscsak hagytuk, hogy ránk nehezedjen valamiféle társadalmi nyomás ezzel a dologgal kapcsolatban, márpedig tőlünk ez mindig annyira távol állt. Egyszer csak megráztuk magunkat, és magunkba néztünk: úgy látszik, a lelkünk mélyén mégsem akarjuk mi ezt annyira, különben nyilván sikerülne. Akkor inkább engedjük el. Ha el van rendelve az a gyerek, úgyis jönni fog. Ha meg nem, akkor teljesen hiábavaló minden akarás...

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.