Bányai Kelemen Barna hat éve végezte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, amelynek ma óraadó tanára. Az egyetem után azonnal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatához került, ahol számos előadásában játszott, de csak az elmúlt időszakban győződött meg arról, hogy van helye a színpadon. "A díjak jelezték számomra: talán mégis jó úton haladok afelé, hogy érett színésszé váljak" - fogalmazott az MTI-nek adott interjúban.
Mint elmondta, Székely Csaba fiatal marosvásárhelyi írónak az elmúlt évadban színre vitt Bányavirág című előadása hozta meg számára a sikert. A munkanélküliség sújtotta székely falu, az alkoholba menekülő emberek sorsa által ihletett előadásban Csillag Mihály orvos szerepét játszotta. A szerepért a 2011-ben Gyergyószentmiklóson tartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon egyedül kapta a legjobb férfi alakítás díját, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) pedig a darab másik főszerepét alakító Viola Gáborral megosztva ítélte oda neki a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb férfialakításért járó díjat.
Az elmúlt évad végén kapta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kovács György-díját is, amellyel eddigi kiemelkedő színészi munkáját és a szakmához való hozzáállását ismerték el. Bányai Kelemen Barna azt is nagy elismerésnek tartotta, hogy bekerült a Kaszás Attila-díjra jelöltek második körébe, ahol már csak négyen versenyeznek Kubik Annával, Keresztes Tamással és Kálid Artúrral. Hozzátette: "amíg nem jelzi valaki, hogy látszik a lelkesedés, a ráfordított energia, a munka, addig az ember hajlamos az elbizonytalanodásra" - vélekedett a színművész.
Azt tartotta fontosnak, hogy több esetben is a színészi szakma értékelte teljesítményét. "Korábban azt tapasztaltam, hogy a színészeknél kényes téma egy kolléga munkájának a minősítése. A színészek ritkán gratulálnak egymásnak" - fogalmazott a művész. Arra a felvetésre, hogy egyre több pályakezdő színész iratkozik be egy második egyetemre, hogy egy tisztes megélhetést biztosító szakmája is legyen, úgy vélekedett: "ha nem igazolt volna vissza a díjeső, lehet, én is azon gondolkodnék, hogy más szakmát kellene keresni".
Bányai Kelemen Barna az MTI-nek elmondta, hogy diákszínjátszóként ismerkedett a színpaddal, a középiskolai tanulmányok után pedig egy évet gondolkozott, míg elhatározta, hogy a színházi pályát választja. Farkas Ibolya, egykori évfolyamvezető tanára és a fiatal színészeknek lehetőségeket biztosító Yorick Stúdiót létrehozó Sebestyén Aba előlegezték meg számára azt a bizalmat, amely nélkülözhetetlen volt az elindulásához.
Mint felidézte, 2006-ban debütált a marosvásárhelyi színházban, ahol Michel szerepében beugrott Jean Cocteau Rettenetes szülők című előadásába. Nem sokkal később Alexandre Colpacci rendezővel dolgozhatott, aki Witold Gombrowicz Yvonne burgundi hercegnő című drámájában rá osztotta Fülöp herceg szerepét. Később nagy klasszikusokban is kapott fontos szerepeket, de - mint megjegyezte - nem volt egyenesen felfelé ívelő a karrierje. "Girbegurba út vezetett oda, ahol most vagyok" - idézte fel a színművész.
Úgy vélte, mindezek ellenére nincsen oka a panaszkodásra. Az elmúlt időszak megerősítette benne a hitet, hogy jól választott annak idején és jó úton halad.
Immár ötödik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán és a MOZAIK Művészegyesület. A díj magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. A négy esélyes közül Kubik Anna a Pesti Magyar Színház, Kálid Artúr a Bárka Színház, Keresztes Tamás a Katona József Színház, Bányai Kelemen Barna pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja. A díjátadó gálát szeptember 7-én tartják a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitányaként. A jelöltekre a www.kaszasattiladij.hu oldalon és sms-ben lehet szavazni.