2006-06-27 20:20:59• hírek • Szatmar.ro

Jön az elektronikus útlevél

2007. január 1-től  készül az ujj- és arclenyomatot is tartalmazó útiokmány.

A Képviselőház keddi ülésén módosítások nélkül jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely az elektronikus adathordozókat tartalmazó útlevelek kibocsátásához szükséges adatok feldolgozását szabályozza. Ennek következtében 2007. január elsejétől készülhetnek az útiokmányok, amelyek elektronikus adathordozón is tartalmazzák a tulajdonos élettani adatait: ujj- és arclenyomatát – nyilatkozta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes.

Az államtitkár emlékeztetett: az ún. elektronikus útlevelek bevezetése az Európai Unió Tanácsának 2004/2252-es Szabályzata értelmében minden tagállamban kötelező, több országban már be is vezették. Románia két évvel ezelőtt a Schengeni Ütemtervben vállalta az elvárás teljesítését. Szintén a Szabályzat szerint, az adatok védelméért az útleveleket egyetlen intézménynek kell előállítania, ezt a megbízatást Romániában továbbra is az Állami Protokollalap teljesíti.

Az előírás szerint az útiokmányba foglalt chip tartalmazza azokat az adatokat, amelyek felnőttkorban nem változnak, ilyen alapvetően az arcszerkezet és az ujjlenyomat. Az elektronikus útlevél egyébként külalakjában nem tér majd el jelentősen a régitől: mérete 125x88 mm; 32 oldalas; száma az oldalakba bele lesz ütve, a polikarbonát lapba pedig lézerrel lesz beégetve. A turistaútlevél színe ezentúl is meggypiros, a szolgálati okmány színe továbbra is kék, a diplomáciai útlevél pedig fekete borítójú lesz.

A 25 év felettiek elektronikus útlevele 10 évig lesz érvényes, 14 éves kor felettieknek 5 évre, annál kisebb gyerekeknek pedig 3 évre adnak ezentúl útlevelet. Ugyanakkor, sürgősségi esetben három nap alatt ideiglenes útlevelet állíthatnak ki. Ez egy évre érvényes és mindenki csak egyszer igényelheti – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a jelenleg használatos útlevelek továbbra is érvényben maradnak lejártukig, ezeket fokozatosan vonják majd ki a forgalomból.

Az igénylő adatait a megyei kirendeltségeken veszik fel, majd zárt elektronikai rendszeren keresztül küldik a fővárosba, ahol felviszik azokat az adathordozóra, amelyet beépítenek az útlevélbe, egy többrétegű polikarbonát lapba. Az okmány átvételekor a tulajdonosnak lehetősége nyílik az adatok ellenőrzésére – mondta Cseke Attila.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: