2008-02-02 12:09:20• hírek • Szatmar.ro

Ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok

ludovic_orbanLudovic Orban minden intézkedést megtett, hogy a vonatok bepótolják késésüket.
Ludovic Orban szállításügyi miniszter pénteken kijelentette, elrendelt minden intézkedést, hogy a vonatok késéseit behozzák, illetve, hogy várja a tárgyalások folytatását a szakszervezetek vezetőivel, akikről megjegyezte, hogy nem kell spontán tiltakozó akció mögé bújniuk.
 
Orban kifejtette, a tárgyalások folytatódnak, a vállalatok vezetői írásban felkérték a szakszervezeti vezetőket, hogy térjenek vissza a tárgyaló asztalhoz.
 
"A szakszervezetek vezetői tegnap megkapták az első ajánlatot, amely két lépésben történő, egyenként négy százalékos béremelésről szólt, a tavalyi átlagbérekhez viszonyítva." - mondta a miniszter.
 
A miniszter leszögezte, csak akkor lesz nagyobb az ajánlat, ha bebizonyosodik, hogy ezt fenn lehet tartani, illetve, hogy ezt a kormány többi tagja is jóvá hagyja.
 
"Meghozzuk a szükséges intézkedéseket. Semmit nem érnek el, ha ilyen akciókat kezdeményeznek" - tette hozzá Orban.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: