"Találkozom a barátaimmal, és különlegesnek érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy amit teszünk, az jó a környezetünknek" - mondta a lábbuszozásról egy kilenc éves kisfiú, akit korábban szülei fuvaroztak az iskolába. A "lábbuszoknak" más-más neveket adtak a kisiskolások, így a temető mellett elhaladót például "halott-busznak" keresztelték el.
A program alapítója, Agosto Piazza szerint azonban, a városban még mindig az "autók uralkodnak". Ennek oka, hogy egy családon belül a gyerekek sokszor más-más iskolába járnak, vagy lakóhelyük kiesik a lábbuszok útvonalából, vagy esetleg hátizsákjaik túl nehezek a gyalogláshoz, így a munkába siető szülők inkább kirakják őket az iskolánál.
Míg 1969-ben az amerikai diákok 40 százaléka ment gyalog iskolába, addig a szövetségi kormány egy 2001-es felmérése már csak 13 százalékról számolt be. Lecco járóbuszai voltak az elsők Olaszországban, ám később több száz "jármű" bukkant fel szerte Európában, legutóbb pedig már Észak-Amerikában is. Az Egyesült Államok néhány államában tavaly bevezetett járóbusz programok a Biztonságos utak az iskolákba elnevezésű törekvés részét képezték, mely állami pénzből "bátorította" a gyerekeket a gyaloglásra és kerékpározásra.
Habár a gyárak szén-dioxid-kibocsátása már mindkét kontinensen csökkent, az Egyesült Államokban az üvegház-hatású gázkibocsátás majdnem egyharmadáért, az Európai Unió országaiban pedig 22 százalékáért a tömegközlekedés a felelős. Sokan mégis az autó mellett döntenek. Az egygyermekes családok nem szívesen engedik el egyedül kisgyermeküket, az iskolabuszok száma az intézmények alacsony költségvetése, illetve a benzinárak növekedése miatt lecsökkent, valamint a szabad iskolaválasztás miatt, a gyerekek olykor nagyon messze kerülnek lakóhelyüktől.
A legnagyobb probléma azonban még mindig az, hogy a gyermekek szüleik életformája miatt válnak maguk is autó-függővé - mondja Roger L. Mackett a londoni College Egyetem közlekedési tanulmányokkal foglalkozó központjának professzora.