Keresési találatok: hálózat

Megbírságolták a három legnagyobb romániai mobilszolgáltatót a hiányos hálózati lefedettség miatt.

Az Európa a Polgárokért Program városok hálózata projektben Szatmárnémeti is szerepel.

A kommandósok eddig legalább két embert őrizetbe vettek.

Bizonyítékokat kerestek a banda ellen, amely Franciaországból lopott traktorokat.

A román hatóságok német és olasz rendőrök bevonásával csaptak le a csalókra.

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a terrorhálózat történetéről.

Kiterjedt nemzetközi pedofilhálózatot semmisített meg a rendőrség.

A román vámosok korrupt hálózatát állítólag egy szakszervezeti vezető irányította.

Immár 50 milliárd dollárra becsülhető a Facebook közösségi portál értéke.

A vezetékes ivóvízhálózat megvalósítása számít 2011 legnagyobb tervének.

Negyvenkilenc román állampolgárt vitt Olaszországba a bűnszervezet.

Hétfőn megkezdődött Szatmárnémeti útjainak, illetve víz-, gáz- és áramhálózatának felújítása.

Szerdán határozott a kormány arról, hogy bővítik az ország villamos hálózatát.

Nem tudni, hogyan működik majd tovább 2010-től a nevelőszülői hálózat.

Egyesek ingyen is elvégzik, mások száz eurót is kérhetnek a dekódolásért.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: