Keresési találatok: sofőr

Szatmárnémetiben pedig 16 ezer szál cigarettát találtak egy 60 éves, Máramaros megyei férfi autójában. Mondanunk sem kell, a sofőr nem tudott elszámolni a dohányáruval.

Elfogadta a képviselőház a közlekedésről szóló sürgősségi rendelet változtatását.

Az Avasban bedrogozott sofőröket fogtak, Szatmárnémetiben pedig gázolás történt. Eseménydús nap volt a csütörtöki.

A sofőrt Szatmárnémetiben fülelték le a rendőrök.

A becsapódástól az egyik autó egy oszlopnak csapódott. 

Újabban sajnos egyre többször mérnek be gyorshajtókat. 

Tiéd a felelősség, ne sodord veszélybe se a magad, se mások életét! 

Az Olt megyei baleset következtében két személy életét vesztette.

Ha ez önmagában nem lenne elég, a járműve még csak be sem volt íratva. 

Kilenc ember vesztette életét a balesetben, koporsóik hazaszállításáról a külügyminisztérium gondoskodott.

Két ember vesztette életét abban a balesetben, mely Hajdúnánás közelében történt.

Több halottja és számtalan sérültje is van a tragédiának.

A sofőr külföldről tért haza, vélhetően a húsvéti ünnepekre.

A férfi holttestére egy bevásárlóközpont mögött találtak rá.

Az országos adatokhoz képest Szatmár megyében kevesebbet kell várni, viszont az elméleti és a gyakorlati vizsga között eltelt idő így is legalább harminc nap.

Ezen a hétvégén sem ültek tétlenül a rend őrei.

A fiatal lányka nem úszta meg büntetés nélkül.

Január 4-én Mezőfénynél történt közlekedési baleset.

A hosszúhétvége sajnos nem volt balesetmentes, a rendőrséget többször riasztották kisebb-nagyobb közlekedési balesetekhez, ahol az esetek többségében személyi sérülés is történt.

A vámfalusi vezetőnek igencsak hosszúra nyúlik a bűnlajstroma.

Fiatal szatmárnémeti sofőr ellen indítottak eljárást.

Az autóst 24 órára őrizetbe vette a rendőrség

Kiemelkedően magas alkoholszintet mért a szonda.

Igazoltatás közben derült ki, hogy tudatmódosító szer hatása alatt ült kormányhoz a sándorhomoki férfi.

Erősen alkoholszagú volt a Craiován lebukott férfi, de ilyen alkoholszintre senki sem számított.

Már több mint 34 ezren csatlakoztak a change.org oldalon indított petícióhoz.

A lengyel férfi dulakodott a támadóval és megpróbálta elrántani a kormányt, hogy életeket mentsen.

Szerencsére a gépjárművet vezető férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Közlekedési baleset történt vasárnap 15.30 körül Szatmárnémetiben.

Részeg volt annak a busznak a sofőrje, amely a múlt héten 24 kínai utassal kigyulladt és kiégett.

A Tóth lányok akár munkát is keresnek szüleiknek kapcsolataik révén.

Tizennégy halálos áldozattal járó tömegszerencsétlenséget okozott az M43-on.

Közlekedési baleset történt Lázári és Peleske között augusztus 30-án, csütörtökön.

Elaludt a Dacia Logan sofőrje, az autó fának ütközött majd felborult - szerencsére senki sem halt meg.

A nagykárolyi rendőrök másodikáról harmadikára virradóra igazoltattak az Albinelor utcán egy 34 éves sofőrt.

Lejárt autó-iratokkal, és ittasan vezetett egy lajosmajori férfi.

Éjjel nem lenne szabad vezetniük a kezdő autósoknak.

Egy 39 éves férfi elütött egy autót ittas állapotban, ráadásul jogosítvány nélkül.

Vasárnap két ittas vezetőt találtak a megyében.

Két autó ütközött össze Sárközön.

Elaludt a fáradt sofőr a volánnál.

Részeg sofőrt fogtak a Károlyi-úton.

Részeg taxist talált a rendőrség a Lucian Blaga sugárúton.

Szabástalanul előző sofőr okozott balesetet.

Ittas sofőr hajtott a kereszteződésben álló autókba.

Csütörtökről péntekre virradó éjjel a Szatmár Megyei Rendőrség járőrei három ittas sofőrt tartóztattak fel a forgalomban.

81 éves sofőr okozott balesetet szombaton.

Szerda hajnalban oszlopnak hajtott egy fiatal sofőr Felsőszopron.

Megbírságolták a rendőrt szidó részeg autóst.

Csökkent a megyében az érdeklődés a hajtási igazolványok iránt.

Szigorítanának a magán sofőroktatás feltételein.

Súlyos sérüléseket szenvedett az a sofőr, akit tegnap délután az autó kormánya mögött nyomott el az álom.

Részeg sofőr gázolt el egy nőt Batiz határában.

Kiskorút füleltek le az avasfelsőfalui rendőrök, amint gépkocsit vezetett.

Túrterebesi rendőrt akart megvesztegetni a kolozsvári ittas sofőr.

Egy fiatal lány részegen jelent meg a sofőrvizsgán.

Románia nem vonja ki a katonákat Irakból és Afganisztánból.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: