Keresési találatok: Turc

Kevesebb mint 24 óra alatt három tűzhöz riasztották a szatmári készenléti felügyelőség egységeit.

Középkorú férfi vesztette életét a balesetben Szatmár megyében.

Az elmúlt hét végén két alkalommal riasztották a szatmári tűzoltókat.

Holtan találtak egy ráksai férfit hétfő hajnalban – a rendőrség vizsgálja a halál okait.

A haláleset egy hónappal ezelőtt történt, de csak most beszélt róla nyilvánosan a rendőrség.

Öt órán keresztül oltották a raktárat, de rosszabb is lehetett volna.

Megemelték a készenléti egységek létszámát, szerda délelőtt is takarították a kutakat.

Kamion elé fordult egy gépkocsi, két lovasszekér is rosszkor volt rossz helyen.

A program anyagi fedezetét az Európai Unió adta, több mint félszázan pedig máris munkába álltak.

Figyelem! A nem megfelelően karbantartott kémény szinte naponta okoz tűzesetet Szatmár megyében.

Több mint ötven helyre várja a jelentkezőket a Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

A két településen közel negyvenezer tölgyet ültettek el az egykori szeméttelepek helyére.

Kedden Sárközújlakon és Turcon folytatódik az egykori szeméttelepek beültetése.

Három súlyos közlekedési baleset az ó év utolsó és az új év első óráiban.

Cserbenhagyásos baleset és frontális ütközés is szerepel a hétvégi közúti mérlegben Szatmár megyében.

A halálos balesetet okozó férfi semmilyen vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

az egyenetlen út és a túlságosan magas sebesség kibabrált a fiatalemberrel.

Verekedés tört ki Turc község központjában.

A 43 éves turci férfi még szilveszter napján ment el otthonról.

Turcon halálra gázoltak egy 46 éves nőt.

Egymásnak esett a két János a turci vásárban.

Hétfőn írják ki a licitet az Avasfelsőfalu és Turc közti útszakasz munkálataira.

Pályázati pénzből újítják fel az Avasfelsőfalu - Turc útszakaszt.

Kedden hivatalosan is átadták a turci vízszivattyú állomást.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: