Keresési találatok: újságíró

A Riporterek Határok Nélkül sajtójogvédelmi szervezet az ügy átfogó kivizsgálását sürgette Twitter-oldalán, és felhívta a figyelmet Arslan egyik cikkére, amely egy nappal a halála előtt jelent meg.

Az újságírók el akarták hagyni az ügyvédi irodát, amikor Şoşoacă bezárta az ajtót, és nem engedte, hogy a rendőrök kiérkezése előtt távozzanak.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számított, és rendszeresen részt vett tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként tv-műsorokban.

A személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól mentesülnek az újságírók, beleértve a televízióknál és a rádióknál dolgozó technikusokat, operatőröket is.

Tavaly kilenc újságírót öltek meg Mexikóban, amely a sajtó szempontjából a legveszélyesebb országok egyike.

A bérgyilkosnak készpénzben fizették ki az összeget.

A legutóbbi áldozatot korábban többször próbálták megfélemlíteni.

Az első jelentések még négy ember haláláról és több sebesültről szóltak, hozzátéve, hogy a hatóságok

A színjáték által nem csak az újságíró, hanem több más potenciális áldozat életét is megmentették.

Immár a második alkalommal szervezik meg a Fodor István–Romász János-emléktornát.

Az újságírók leleplezték Harvey Weinstein, hollywoodi producer szexuális visszaéléseit, és ezzel mozgalmat indítottak el. 

1 000 lejjel bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács Cristian Tudor Popescu újságírót.

Behatolt egy férfi hétfőn az Eho Moszkvi rádió épületébe, ahol megkéselte Tatyjana Felgengauer műsorvezetőt - közölték a rádióállomás honlapján.

Búvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meghalt Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháit.

A Szatmár.ro hírportál főállású újságíróval bővíti csapatát.

2015 eleje óta 75 esetben támadtak újságírókra munkájukkal összefüggésben.

A szatmári sajtó egyik régi motorosa volt, életének 66. évében érte a halál.

Elfogatási parancsot adtak ki hétfőn 42 újságíró ellen a július 15-ei puccskísérletet kapcsán.

Kihirdette az államfő az újságírók nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvénymódosítást.

Az elmúlt 25 évre tekintve az újságírók számára legveszélyesebb ország Irak volt.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi vagy Nagykároly környékén élő újságírót keres.

A kitüntetett újságíró, publicista, műfordító és politikus.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

A felvétel a 31 éves Steven Joel Sotloff szabadúszó újságíró kivégzését mutatja be.

Bűnügyi vizsgálat indult James Foley Szíriában terroristák által végrehajtott kivégzésének ügyében.

Jó egészségnek örvend a 2013 júniusban Szíriában elrabolt a négy francia újságíró.

A világhírű Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró 87 esztendős volt.

Önkezével vetett véget életének a szatmári újságírás egyik legendás személyisége, az örökifjú Bódi Sándor.

Kilenc önálló verseskötete, és egy versfordítás-kötete jelent meg.

75-ik születésnapja alkalmából köszöntötték a kiváló írót, publicistát.

December 29-én érkezett az értesítés az elektronikus kapcsolattartás gyors csatornáin: meghalt Gúzs Imre.

Hetvenöt éve, 1938. június 7-én hunyt el Kolozsváron Dsida Jenő költő, műfordító, újságíró.

Egy vicces kedvű szlovák újságíró verte át Áder János köztársasági elnököt.

Végiggyalogol az emberiség szétrajzásának nyomán egy amerikai újságíró: hét év alatt tervez elkutyagolni Etiópiából Dél-Amerika csücskébe.

A Prima-díjas újságírónő csodálatos gyermekfilozófiákkal köszöntötte a közönséget.

A Hírlap új munkatársat keres újságírói munkakörbe.

Katonai rangot kaptak politikusok és újságírók az előző kormánytól.

Hétfőn délután 4 órakor a Filharmónia nagytermében mutatják be Sike Lajos Tollasodásom története című új könyvét, amelyet abból az alkalomból írt meg és adott ki, hogy 50 éve újságíróként keresi kenyerét.

Az újságíró 2011. február 12-én, hirtelen és váratlanul távozott közülünk.

Legkevesebb 22 mexikói újságírót öltek meg az elmúlt négy év folyamán.

Ötvenhét éves korában elhunyt az Informatia Zilei újságírója.

A Szatmár.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

Gúzs Imre, a szatmári újságírás veteránja legújabb kötetét mutatták be.

A román kormány a szerzői jogdíjakra is társadalom-biztosítási kötelezettséget róna ki.

A román újságírók nem akarnak soraikban "téglákat".

Hősként ünneplik Irakban a Busht cipővel megdobáló sajtóst.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: