Keresési találatok: híd

A helyi idegenforgalmi hivatal kezdeményezni fogja, hogy a Guinness Világrekordok könyve hivatalosan is a világ leghosszabbjaként ismerje el a vietnami függőhidat.

A híd turistalátványossággá vált, sokan állnak meg fotózni és szelfizni a közelében, az erdészek azonban abban bíznak, hogy hamarosan az állatokat is vonzani kezdi az építmény.

A robbanás után sokáig semmi nem látszott a felemelkedett törmelék és pormennyiség miatt.

A rendőrség kezdetben elutasította a lopás lehetőségét, de később mégis elindított egy bűnügyi nyomozást, hogy ennek a végére járjon.

Jelenleg az elsődleges cél a híd állapotának megőrzése, azaz hogy a közelgő tél ne tudjon újabb repedéseket, a közlekedést nehezítő kátyúkat okozni.

Szakértők szerint a szerkezet leszakadásához több tényező együttes hatása vezetett.

Családok, nászútról hazatérő párok és fiatalok is vannak azok között, akiket maga alá temetett a híd. 

A Morandi híd 200 méteres, ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le.

A szállítmányozó cégek kamionjainak pedig egy alternatív útvonalon kell majd közlekednie.

Úgy tervezik, kiválasztanak egy különlegesen szép részt a Szamoson, és összekötő hidat építenek a két part közé.

A Lidl mellett két autó ütközött egymással, a forgalom korlátozottan halad.

Mindkét híd bal oldali lábánál helyi rendőr irányította a forgalmat.

Június 22-től, azaz csütörtöktől ideiglenesen megszüntetik a Decebal híd alatti buszállomást.

Megszűnik a jelzőlámpa, körforgalom veszi át a helyét a Szamos bal partján, a híd lábánál.

Nem sikerült az öngyilkossági kísérlete annak a vámfalui férfinak, akit a tűzoltók kimentettek a patakból.

A Nagybánya és Szatmárnémeti közötti szakaszon mindössze egyetlen helyen lehet átkelni hídon a Szamoson.

Kedden délután próbafúrásokat végeztek Szatmárnémetiben.

A 19 kilométeres közúti és vasúti hidat a tervek szerint 2018 végén adhatják át a forgalomnak.

Hétfőn reggel az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Szőke Lavina nevű katonai gyakorlat.

Megnyitották Isztambulban az Európát és Ázsiát összekötő harmadik hidat.

Dolgoznak a Decebal hídon, a Golescu hídon változik ideiglenesen a forgalmi rend.

Önkéntesek ütötték kalapáccsal, terepjáróval hajtottak rá - jól bírta a kínai függőhíd.

A 35 éves férfi véget akart vetni az életének, a Golescu hídról készült a folyóba ugrani.

A közel 20 kilométeres út 23 hónap alatt kell elkészüljön.

A Magyar Közösség hídja elnevezést kapta egy forgalmas átkelő a brazíliai Sao Paulóban.

A harmadik híd ügyéről is érdeklődött Nits János - azt ígérik, a jövő héten kiírják a közbeszerzést.

A napokban újra téma lett Szatmárnémeti harmadik hídja, amely a strand környékét kötné össze a 17-es lakóteleppel.

Szent Lászlóról nevezte el a Nagyvárad központjában levő Körös-hidat a város önkormányzata.

Százméteres szakaszon összesen mintegy 800 tonnányi beton hullott a sínekre.

A régóta tervezett híd a magyarországi Magyarcsanádot a romániai Nagycsanáddal kötné össze.

A tanács elfogadta a harmadik Szamos-híd 2011-ben visszautasított megvalósíthatósági tanulmányát.

A párizsi hatóságok féltik a főváros történelmi hídjait a lakatok súlyától.

A világrekordok könyvébe is bekerülhet a Bega csatornán átívelő híd.

Nagykárolyban zárult a Szatmár megyében „Ifjúsági találkozó itthon és otthon" címmű konferencia.

A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.

A Calafat és Vidin közötti híd 470 méter hosszú.

Kerékpáros feljárót alakítanak ki a két híd lépcsőire Szatmárnémetiben.

A Burgya-sarkon történt baleset hétfőn este 10 óra körül.

A Pul-e-Sokhta nevű kabuli hídnál naponta 200-300 kábítószerfüggő gyűl össze.

Ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták az idén felújított Kraszna-hidat Börvelyben.

A hónapra végére megújul a börvelyi Kraszna-híd.

Megkezdődtek a Temze folyón átívelő függővasút építési munkálatai Londonban.

Nem folytatják tovább a harmadik Szamos-híd projektet.

Csütörtök délben nyílt meg hivatalosan a pálya.

A városvezetőknek csütörtökön kell dönteniük a harmadik híd építéséről.

A nagy sebesség miatt súlyos baleset történt a Decebal hídon.

A héten hagyják jóvá az építendő híd városrendezési tervét.

A Híd párt három tárcát kapott Iveta Radicová kormányában.

Visszavonta a lázári tanács a futballpálya kiadására vonatkozó határozatát.

Változást a kilátásban levő kőrgyűrűvel együtt hozhat az új híd.

A hosszas folyamat a nehézségek ellenére 2010-ben is folytatódik.

Készítik a harmadik híd megépítéséhez szükséges tanulmányokat.

Szerda este leszerelik a trolikábeleket a Decebal hídon.

Második világháborús lövedékre bukkantak a Golescu híd alatt.

Háromezren látogattak ki a Partiumi Híd Fesztiválra.

A Beatrice fergeteges sikert aratott a Partiumi Híd Fesztiválon.

India fővárosában másodjára követel emberéleteket egy új metróhálózat kiépítése.

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a fesztivál programját.

A Magyar Koalíció Pártjából kilépők alapították a pártot.

Megvan a nyertes pályázat Szatmárnémeti harmadik hídjára.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: