Keresési találatok: mentők

Nincs katasztrófa! Csak az életmentő egységek gyakorlatoznak a fővárosban.

Rosszul lett az egyik utas, egy bukaresti megállóval szakította meg az útját az Ankara-Düsseldorf járat.

Ketten visszautasították a kórházba szállítást.

Egyelőre nem tudni pontosan, miként vesztette életét a nő, de több jel is arra utal, élettársa végzett vele.

A szigetországban dolgozó férfiak életét már nem lehetett megmenteni.

Arafat: Az egészségügyi minisztérium tisztviselői szabotálják a mentőszolgálatok gépkocsiparkjának bővítését.

A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Közlekedési baleset történt pénteken 11.30-kor Szatmárudvari és Szamosberence között.

A hozzátartozói már napok óta nem tudtak a 32 éves férfi hollétéről.

A férfit elsősegélyben részesítették, de nem sikerült megmenteni az életét.

A mentőket ellenséges, követelőző tömeg fogadta.

Az áldozat nem akarta elárulni, hogy hogyan keletkeztek a szúrt, mellkasi sérülései.

Egy férfi szatmárnémeti egyik utcájában akart véget vetni életének, felakasztva magát.

A sürgősségin dolgozók a mentősökhöz irányították a segítséget kérőket - ilyen a rendszer.

A mentősök egy férfit egy bokorba esve találtak, nem sikerült megmenteni az életét.

Az autó baleset esetén automatikusan hívni fogja a mentőket.

Hujber Ferenc alaposan ráijesztett kollégáira, mert kedden az előadása előtt nem sokkal elnémult.

Az egészségügyi minisztérium az év végéig további 143 járművet vásárol.

A Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesület szervezésében tartottak közös jégből mentési gyakorlatot.

A britek ha kell, ha nem, kihívják a mentőket... még villanykörte cseréjéhez is.

Az elmúlt hétvégén több sokkoló esettel is találkoztak a mentősök.

Több mint két éve négy mentőautó rozsdásodik a Szatmár Megyei Kórház udvarán.

Előbb elvágta a saját torkát, majd felakasztotta magát egy 46 éves férfi.

A Véndiákszövetség keddi gyűlésén értékelte az idei, 14. Véndiáktalálkozót.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: