Keresési találatok: rekord

Hester McCardell Ford legalább 115 éves volt, és 12 gyermeke, 68 unokája, 125 dédunokája és legalább 120 ükunokája született.

A járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a közvetlen, a Covid-19 betegségre visszavezethető halálozás.

A maga nemében rekordot jelentő áron, 1,44 millió dollárért kelt el aukción az amerikai kosaras legenda, Michael Jordan egyik játékoskártyája.

Norvégiában a tavaly eladott új autóknak már több mint a fele teljesen elektromos volt, ami világszinten is rekordnak számít.

Az extrémsportoló mindössze egy fürdőnadrágot viselve állt be az átlátszó kabinba, amelyet egészen a válláig feltöltöttek több mint 200 kilogrammnyi jéggel.

Az 1,6 kilométer hosszú, 11 százalékos átlagmeredekségű emelkedőt 47-szer kellett megmásznia, ám biztosra ment, és a lejtő aljára érve 48. alkalommal is nekivágott.

A szervezők szerint a túl nagy érdeklődés miatt valószínűleg nem sikerült eleget tenni a Guinness-rekordok könyvébe való bekerüléshez szükséges feltételeknek.

A fogorvos szerint közönséges foghúzásra készültek, és nagy volt a meglepetés, amikor egy csaknem négy centiméteres fog került elő a páciens szájából.

A gyermek ugyan koraszülöttként, csupán 2560 grammos testsúllyal jött világra, de a kórház orvosai szerint teljesen egészséges és rendben fejlődik.

Amikor a férfi a tervezett tankoláshoz le akart szállni az őt váró hajó fedélzetére, a tengerbe esett, de szerencsére gyorsan kihalászták, nem sérült meg.

A férj azt is elárulta, mi a hosszú élet titka.

A japán hölgy három hónapig lehetett rekorder.



 

A 22 éves férfi 68-as cipőt hord, így a kereskedelemben lehetetlen számára megfelelő lábbelit kapni.

Egy fiatalembernek sikerült megdöntenie a tavalyi rekordot, melyet egy tűzoltó állított fel.

A Campbell-sziget környéki terület heves viharairól ismert, eddig azonban bonyolult volt mérni a hullámok méretét.

Tolódik a szokásos évi virágparádé időpontja: a szervezők különleges eseménnyel kötötték egybe a felvonulást.

Általános tapasztalat szerint érdemben nem módosít a pártok támogatottságának arányán az ilyen növekedés.

Itt volt a leghidegebb az országban.

Legutóbb 2013 augusztusában jegyeztek magasabb fogyasztói árindex-növekedést, akkor 3,67 százalékot mértek.

A negyedik Forma-1-es világbajnoki címét megnyerő brit Lewis Hamilton számos rekordot is tart.

Az utasok száma mintegy 6 százalékkal bővült az előző évhez képest és megközelítette az egymilliárdot.

Harminckét évesen, szívelégtelenség következtében elhunyt a világ legidősebb macskája.

Tizenkét hónapban 379 embert vettek őrizetbe terrorgyanú alapján.

Öt sportágban 116 világrekordot állított fel, mégis egy rutinrepülés során vesztette életét.

A dal videója a YouTube-on is csúcsot döntött: 24 óra alatt több mint 39 milliószor nézték meg.

A jelentős emelkedés oka az, hogy a kormány lazított a vízumszabályokon néhány nyugat-európai ország esetében.

Nő a tehergépkocsik iránti kereslet, és a Scania részesedése az európai tehergépkocsi-piacon továbbra is jelentős.

Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál.

A tavalyi volt sorban a harmadik év, amikor megdőlt a globális melegrekord.

A júliusi 32.5 milliméteres átlagnál mintegy három és félszer több eső zúdult a török fővárosra.

A majdnem négy négyzetkilométeren elterülő parkot már bővítik.

A szériák mellett a 2016-17-es évadban 17 pilot (bevezető) epizódot is New Yorkban vettek fel.

Az ősi szanszkrit eposz, a Mahábharáta megfilmesítését tervezik Indiában.

Értékesítési rekordot ért el az első negyedévben a Daimler AG személygépkocsi üzletága, a Mercedes-Benz.

A film rendezője hihetetlennek tartja filmje rekordszámú Oscar-jelölését.

Az orosz főváros közelében -30 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

A sikerhez nagyban hozzájárult Bob Iger stúdiófőnök előrelátó építkezése.

Az év első kilenc hónapjában 60,3 millió külföldi turista utazott a dél-európai országba.

Az indonéz férfi legelső emlékei állítólag 1880-ból valók.

A megállapodásban foglaltak szerint a hosszú távú együttműködésnek két fázisa lesz, az elsőben megépítik az ukrán cégnél az AN-225-ös második, modernizált példányát, amelyet a kínai fél fog üzemeltetni. A második szakaszban a gyártást Kínába helyezik át, és ott folytatódik a sorozatgyártás az ukrán lincenc alapján.

Csúcsot döntött a résztvevő nemzeti olimpiai bizottságok és sportolók száma a riói olimpián.

Az idén 8,41 millió tonna búza termett, ami az elmúlt tíz év legjobb termésének számít.

Végrehajtották az első sikeres tesztet a monumentális légi járművével Nagy-Britanniában.

Három év alatt, 300 ezer legókocka felhasználásával építették meg a makettet.

A világűr, a Földön kívüli civilizációk esetleges nyomainak kutatása 2-3 év múlva kezdődik.

A legfelső bíróság csökkentette az eredetileg kirótt 366,5 millió lej büntetést.

Kelet-kínai iskolások rakták össze a világ eddigi leghosszabb képeslapfolyamát.

Elkészült a világ legnagyobb, 100 méter hosszú és 25 méter magas, 1,6 tonnás filmvászna Kínában.

Néhány osztrák fiatal egyhuzamban tévézve egy órával megdöntötte a korábbi csúcsot.

A világ legmagasabban fekvő síparadicsomát tervezik Tibetben.

Arra számítanak, hogy hamarosan az eddig mért legnagyobb magasság környékén tetőzhet a Szajna.

27,8 millió külföldi látogató járt tavaly Csehországban, de többségük csak egy napot maradt.

A legtöbben a polgárháború sújtotta Szíriából érkeztek.

A hőhullám főleg Románia délkeleti részét érintette, de Erdély déli részén is szokatlanul meleg volt.

Az eladott jegyekből befolyt összeg meghaladta az egymillió eurót.

A tavalyi negyedik negyedévben a gyártók összesen 399,5 millió készüléket értékesítettek.

Az ébredő Erő átlépte a 800 millió dollárt Észak-Amerikában és továbbra is vezeti a jegyeladási listát.

2014-ben a megszületett 4 millió gyermekből több mint 135 ezren voltak ikrek.

A vártnál jóval drágábban kelt el a zsidó vallási tárgy.

Vasárnap megdőlt a melegrekord Budapesten - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap kora este.

A 007 Spectre nemcsak a közönségnek tetszik, a kritikusok is dicsérik.

A Singapore Airlines üzemeltetheti a világ leghosszabb, 16 ezer kilométer hosszú légijáratát, miután 2018-ban üzembe állítják az Airbus legújabb típusát, az A350-est - közölte a toulouse-i gyártó kedden az MTI-vel.

A zenekar nyolc órán át játszotta a zeneszerző Sleep (Aludj!) című, külön e célra komponált darabját.

A dél-európai országba 47,2 millióan látogattak el augusztus végéig.

Az aukciósház becslése szerint a drágakő 35-55 millió dollár közötti áron találhat gazdára.

A Real Madrid történetének legeredményesebb játékosává léphet elő Cristiano Ronaldo.

Új Guinness-rekordot állított fel egy fülöp-szigeteki város a közös zumbázásában.

Az amerikai seregszemlén a világ 14 országából 284 termékkel 109 gyártó indult 49 kategóriában.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: