Keresési találatok: betegség

A WHO közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket.

Tragédia sújtott nemrégiben egy Szatmár megyéből elszármazott családot: egy koronavírus-fertőzött asszisztensnő és koraszülött gyermeke is életét vesztette a nagybányai kórházban.

A Der Spiegel által közölt beszámoló szerint az utóbbi hónapokban legalább két diplomatánál észlelték a Havanna-szindróma néven is ismert tünetegyüttest.

A beteggel közeli kapcsolatba került embereket orvosi megfigyelés alá helyezték, de rendellenességet egyiküknél sem tapasztaltak.

Annak ellenére, hogy leginkább csak az afrikai sertéspestisről lehetett hallani, megyénk területén több egyéb kór is nehezítette az állattartók helyzetét.

1997 óta május 4-e a Szív napjaként szerepel a naptárban, mely által a kezdeményezők a szív- és érrendszeri megbetegedések számának riasztó ütemű emelkedésére szeretnék felhívni a figyelmet.

Fülöpnek az uralkodó néhai férjeként teljes körű állami temetés járt volna, de az edinburghi herceg maga is többször is egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást.

A Future Unicorn Awarddal azokat a vállalkozásokat díjazzák, amelyek várhatóan Európa legnagyobb változást hozó, legértékesebb technológiai cégei lehetnek.

Az igazgatóság legfrissebb tájékoztatása szerint a tavalyi esztendőben nem kevesebb mint 35 mintában mutatták ki a szabad szemmel nem látható fonalférgek jelenlétét.

Az emberi szervezetbe a trichinella fertőzött hús vagy abból készült húskészítmény elfogyasztásával kerül be, épp ezért a DSVSA mindenkit arra int, ne mulasszák el bevizsgáltatni a húst.

Amennyiben mostanában vágna sertést, jobb lesz, ha nem halogatja tovább, ugyanis a DSVSA tájékoztatása szerint a szilveszter ideje alatt trichinella-vizsgálatot sem lehet majd végezni.

Legnagyobb arányban szív- és idegrendszeri betegségeket tártak fel a pácienseknél, de gyakran szerepelt a kórtörténeti lapon a diabétesz is.

A 2016-os év folyamán 1,5 millió, 75 évnél fiatalabb személy hunyt ez az Európai Unió területén, ám ezek közül mintegy 1 milliót el lehetett volna kerülni.

A nyári D-vitamin-készleteink hat hét alatt kiürülnek a szervezetünkből.

XVI. Benedek júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott.

Tanulságos történetet hozott nyilvánosságra az NBC News, melynek főszereplője az 51 élves Thomas Macias.

A cél: 300 millió gyermek beoltása a világ legszegényebb országaiban még mindig pusztító, de oltással megelőzhető járványos betegségek ellen.

A betegek száma 2-3 naponta duplázódott, a járvány harmadik hetében pedig megvolt az első koronavírus-fertőzéshez köthető haláleset is.

Jelenleg a raktáron levő egészségügyi fogyóanyagok mennyisége elegendő.

Már megvan, hogy mikor játszák le a betegség miatt elhalasztott összecsapást.

A betegséget azt követően azonosították, hogy egy kistenyésztő bejelentette: 22 darabos állományából 3 állat elpusztult.

Mivel sok helyen hiányzik a tapasztalat és a megfelelő kezelés, az egész világon nagy szenvedést okoz a pácienseknek és családjaiknak a sok ezer ritka betegség.

A közzétett adatok szerint az év első három hónapjában országos szinten 6484 kórházi fertőzés történt, Szatmár megyében pedig 89.

Az iskolakezdés stresszt jelent a gyermekek szervezetének és a közösségbe kerüléssel megnő a fertőzéses megbetegedésekre való fogékonyságuk.

Az orvosok szerint a megbetegedések hasonlítanak az inhaláció okozta sérülésre, amikor a tüdő egy égető anyagra reagál.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [6]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: