Keresési találatok: sárközújlak

Az RMDSZ elnöke azt követően találkozott Szatmár megyei pedagógusokkal, hogy korábban sajtótájékoztatót tartott Szatmárnémetiben.

Nyomtatott sajtóval foglalkozni és újságot írni a Facebook korában, már-már őrültségnek tűnik – mégis akár hiánypótlónak is nevezhetjük azt a tevékenységet, amely néhány hónapja indult Szatmár megyében.

Újabb tizenegy romániai település, köztük Sárközújlak is megkapta a helyi érdekeltségű üdülőhely rangot. 

Merj nagyot álmodni, majd dolgozz meg érte – ez lehetne Sárközújlak mottója is, a kisváros ugyanis minden követ megmozgat annak érdekében, hogy kiemelt turisztikai központtá váljon.

Nem akármilyen fegyvertényt tudhat magáénak Sárközújlak városa és Piricsi Artúr polgármester! A nemrég aláírt szerződés értelmében a kisvárosban hamarosan elkezdődik a jövő – több szempontból is.

A kormány által életbe léptetett, az önkormányzatokat rendkívül negatívan érintő adótörvény-módosítás ellenére a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal nem   emelte meg az adókat.

Karácsony ugyanakkor az átváltozás ünnepe. Akikben igazán megszületik Jézus, annak nem szabad visszaváltoznia - hangzott a karácsonyesti üzenet.

Megtartotta adventi istentiszteletét a Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Szövetsége.

Főméltóságú Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg az újjávarázsolt 206 éves haranglábat, valamint az évszázados fából faragott kopjafát.<

Két kiskorú és három felnőtt tévedt el, szerencsére a keresésükre indulók hamar sikerrel jártak.

Mindkét tartálykocsi bitument szállított, a hatóság személyi sérülésről nem számolt be.

Piricsi Artúr polgármester szerint egyik-másik beruházás néhány éve még lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

A frontális ütközés következtében mintegy másfél óráig akadozott a forgalom a DN19-es országúton.

Három utcában is dolgoztak, illetve dolgozni fognak a járdák korszerűsítésén.

Több mint száz különböző jellegű beruházás, terv megvalósítását teszi lehetővé az összeg.

A szombat a bemelegítés napjának bizonyult, vasárnap volt igazán nagy buli Sárközújlakon.

Aradszky László, Antonia és Tóth Gabi lesznek az idei városnapok sztárjai Sárközújlakon.

Nagylegelőn személygépkocsi, Mikolában robogó nem adott elsőbbséget – utóbbi rosszabbul járt.

A tervek szerint az önkormányzat székhelye hamarosan ki is bővül – ezzel másfél kilométert spórolnának a lakosok.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „Audival teraszozó” férfit.

A 21 éves fiatalembert a kórházból a fogdába vitték, de 24 óra múlva kiengedték onnan.

A Szatmár Megyei Rendőrség a helyszínelés eredményeit összegezve megállapította, mi okozta a négy ember életét követelő sárközújlaki tragédiát.

Egyelőre nem tudni, hogy melyik autós hibájából történt a baleset.

Újabb rettenetes közlekedési baleset történt Szatmár megyében, Sárközújlak határában, ahol két személygépkocsi frontálisan összeütközött. Négy személy a helyszínen életét vesztette.

Már folyamatban van a kivitelezési terv elkészítése, a pénz már „zsebben”.

Aradszky László, Antonia és Tóth Gabi lesznek az idei városnapok sztárjai Sárközújlakon.

Tíz jogsi bánta a rendőrök nagyszabású, hat órás akcióját.

Gyerekek és szülők együtt díszítették a májusfát Sárközújlakon.

Az udvarlás egyik szép megfogalmazása volt nem is olyan régen a májusfa állítása a kiválasztott lány kapujába május elseje hajnalán.

Hét erdélyi csapat vett részt a Húsvét Kupán Budapesten, az Elek Gyula Arénában és a Faházban.

Tehervonattal ütközött a szabálytalanul közlekedő személygépkocsi.

Koszorúzással emlékezett az 1848-es hősökre Magyar Lóránd képviselő Sárközújlakon – is.

A munkálatok egy része már húsvét után elkezdődik.

Az önkormányzat két jelentős pályázatot nyújtott be tavaly az Unióhoz – az első akadály már elhárult.

Ezúttal is teltházas volt a buli, egyetlen hölgy sem ment haza ajándék nékül.

Piricsi polgármester és Magyar képviselő remélik: kormányprogramból sikerül előteremteni a pénzt.

Ismét rendkívüli ünnepi istentisztelet volt a sárközújlaki református templomban.

A kisváros számára létfontosságú a kományzati támogatás - ezért nem mindegy, ki képviseli érdekeit.

Hajnalig mulatoztak Sárközújlakon a pompás lakodalmas teremben.

Egy nagy Bokréta jó kedvet garantáltan kap majd minden résztvevő.

Piricsi Artúr polgármerter tervei szerint jövőre át is adhatják az új épületet.

Sárköz negyed millió euróból modernizálná a rendszerét.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: