Keresési találatok: templom

Mérföldkőhöz érkezett a Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség: negyed évszázados fennállása során először szolgál gyakornoklelkész a gyülekezetben.

Akkor zárták be, amikor márciusban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be, hogy megállítsák az új koronavírus terjedését az országban.

A Krisztus Egyháza templomban a feltételezett tettes istentisztelet idején, úrvacsora közben nyitott tüzet. A halálos áldozatok között ott van maga az elkövető is.

A vloggert két éve hívők érzéseinek megsértése címén ítéltek el, egyebek között azért, mert egy templomban pokémonokra vadászott.

A templomot a hitleri Németország felett avatott győzelem 75. évfordulóján, 2020. május 9-én tervezik felszentelni a kubinkai Patriot parkban.

Bukarestben a múlt század nyolcvanas éveiben csaknem 40 ezer épületet, köztük rengeteg műemléket bontottak le az úgynevezett szisztematizálás idején.

A templom búcsújára szeptember 9-én, vasárnap fél tizenkettőtől kerül sor.

Az ákosi református templomnál nem csak felújítási munkálatok zajlanak, hanem ezzel egy időben régészek egy csoportja ásatásokat is végez a helyszínen.

Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én tartják a mikolai templom búcsúját.

Helyi és zarándok hívekkel telt a szamosdarai templom búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén.

Földrengés okozta szerkezeti károk után kutatva bukkantak a templomra.

Nagykárolyban, Nagybányán és Nántűn tartanak búcsút a pünkösd utáni vasárnapon, május 27-én.

Pünkösd vasárnapján a szatmárnémeti, a nagykárolyi és az atyai Szentlélek templomok ünneplik búcsújukat.

Áldozócsütörtökön tartják a szatmárnémeti Székesegyház, illetve a krasznaterebesi templom búcsúját.

A Szatmári Egyházmegyében a szatmárhegyi templom titulusa Isteni Irgalmasság, búcsújára április 8-án, délután fél egytől kerül sor.

A lista ugyanakkor nem teljes és helyenként időpont-változtatások is lehetségesek.

Szent Balázs ünnepén, február 3-án szoktak a katolikus templomokban balázsáldást osztani.

Huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma, azonosították az elkövetőt.

Ötszáznál is több katolikus templomot számoltak fel Németországban az ezredforduló óta.

Adománygyűjtést szervez Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Bözödújfaluért Egyesület a bözödújfalusi római katolikus templom újjáépítéséért.

A lövöldözésnek egy halálos és hat sebesült áldozata van.

Közadakozásból építenék újra az erdélyi Bözödújfalu vízzel elárasztott és három évvel ezelőtt összeomlott katolikus templomát.

Kalazanci Szent József napján tartják Nagykárolyban, a Szent titulusával rendelkező templom búcsúmiséjét.

A neves szatmárnémeti grafikusművész, pedagógus és helytörténész segítségével ismerkedhetünk meg épületeink történetével.

Kedden búcsúmisét tartanak Erdődön, Túrterebesen, Szamosdarán, Nagymajtényban, Felsőbányán és Hosszúmezőn.

Kedden Szent Antal búcsút tartottak Szatmárnémetiben is.

Nepomuki Szent János ünnepére készülnek az egyházmegye hat településén.

A Szatmár Megyei Tanács legutóbbi rendkívüli ülésén is szó volt a felújításról.

Az ember életében a legnagyobb és legcsodálatosabb érték Isten - mondta Barta Barnabás a Szent József templom búcsúján.

A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése.

A belvárosi Trastevere-negyedben levő San Calisto templomról van szó.

Vasárnap, január 15-én, 18 órától koncertezik a Joyful kórus.

Nem volt jelen a brit uralkodó a királyi család hagyományos karácsonyi templomlátogatásán.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomainak karácsonyi miserendje.

A Szent Család templomban tartották az idei advent első ifjúsági imaóráját, vasárnap este.

A püspök szentbeszédében megmagyarázta, mit jelent valójában a templom, mi a szerepe és a küldetése.

A 152 éves istenhajlék 1938, 1965, és 1997 után lett ismét felfrissítve.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: