Keresési találatok: egyházmegye

A 81 lelkipásztor, gondnok és presbiter az évértékelő mellett a jövőt érintő kérdésekről is tárgyalt.

Nagycsütörtökön délelőtt a katolikus egyházmegyei központokban a püspökök krizmamisét mutatnak be.

Megtartotta tavaszi lelkészértekezletét a Szatmári Református Egyházmegye.

Folyó év augusztus 1-jétől személyi változások történnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.

A közeljövőben három nagyszabású ifjúsági rendezvényt is szerveznek.

Hetven lelkipásztor és gondnok, illetve presbiter tekintett vissza az elmúlt esztendőre a Láncos templomban.

A 2016-os évben számos projekt valósult meg a Caritas valamennyi tevékenységi területén.

Az idei akció célja az idősek iránti szolidaritás erősítése.

Kiemelt tisztelet övezi Szent Annát az egyházmegye öt településén is - hamarosan búcsút ünnepelnek.

Ezer bejelentkezett résztvevő, Eperjes Károly előadása, koncert és rengeteg egyéb program.

Folyó év augusztus 1-jétől lépnek életbe az áthelyezésekről és kinevezésekről hozott döntések.

A mezőpetri és az aknasugatagi kápolnák titulusa is Nepomuki Szent János.

Évente nyolcezer emberen segítenek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitatív szervezetei.

Utolsó éves egyházmegyei közgyűlését vezényelte le Kovács Sándor esperes és Csűry Miklós főgondnok.

Az egyházmegye csaknem minden papja jelen volt nagycsütörtökön a Székesegyházban tartott szentmisén.

Keresztelők, házasságkötések és temetések - a református egyházközség statisztikái.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye is csatlakozott a Szentatya kezdeményezéséhez.

Közgyűlést tartott a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége.

A református egyházmegye lelkészkórusában éneklő igehirdetők szolgálnak Szatmár-Kültelek imahetén.

A közösségépítésről is eszmét cserélnek az egyháztanácsosok a január 22-24 közötti találkozójukon.

A Passau-i Egyházmegye ifjúságát látta vendégül a Szatmári Egyházmegye ifjúsága.

Tavalyhoz képest a Szatmári Református Egyházmegye egy helyet lépett előre.

Kakszentmártonban és Nagybányán is emlékeznek Toursi-i Szent Mártonra.

Tanulók jelentkezését várják a november 28-án megrendezésre kerülő Egyházzenei Énekversenyre.

Egyebek mellett a jelen kihívásait tárták fel az erdélyi magyar egyházmegyék referenseinek találkozóján.

„Ébresszétek fel a világot!" - Ferenc pápától származott az idei tábor mottója.

Vasárnap sok százan, az egyházmegye minden településéről érkeznek hívek Szatmárnémetibe.

Főjegyzőválasztásra készül a Szatmári Református Egyházmegye.

Másodjára rendeztek Tettek napját a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fiataljainak.

Megtartotta évi közgyűlését a Szatmári Református Egyházmegye.

Szentmisével, előadással, filmnézéssel, kalandokkal zajlik az egyházmegyében is a Házasság hete.

Idei első találkozójukat tartják szombaton az egyházmegyei önkéntes beteglátogatók.

Negyedik alkalommal szerveznek egyházzenei énekversenyt november 29-én.

A hétköznapok lelkigyakorlatát végzik Advent négy hetén keresztül az egyházmegye több településén.

Mintegy 400 gyermek és fiatal vett részt szeptember 20-án, Túrterebesen az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón.

Augusztus 25 és 30 között, a Hargita megyei Szentegyházán mintegy ötven gyermek és fiatal táborozott.

Augusztus 14-én, csütörtökön Szatmárnémeti két pontján is ásványvizet osztanak a gyalogosoknak.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat temploma ünnepli búcsúját augusztus 15-én.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepe, a Jézus Szíve Búcsú lesz június 29-én, vasárnap.

Péntektől kilenc napon keresztül készülünk a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsújára.

Közel kilencven diák vett részt Batizon a Szilágyi Domokos egyházmegyei szintű szavalóversenyen.

Nepomuki Szent János a folyók, a hidak, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok védőszentje.

A közös kihívásokról folytattak eszmecserét az egyháztanácsosok Erdődhegyen.

Egyházmegyei szintű Lelkipásztori Napokat tartanak november 29. és 30-a között Szatmárnémetiben.

Idén is megszervezték a Szatmári Református Egyházmegyében a gyülekezeti szintű bibliaismereti vetélkedőt.

Dr. Puskás Csaba presbiter és családorvos tanulságos előadását is meghallgatták a prédikátorok.

Négy egyházmegye pasztorális munkatársai tanácskoztak Kolozsváron szeptember 16-17-én.

Négy egyházmegye fiataljai vettek részt a KRISZ és a Szatmári Református Egyházmegye által szervezett sportnapon.

Az egyházmegye több pontján búcsút ünnepelnek Szent Joachim és Szent Anna ünnepén.

Az Innsbruck-i egyházmegyében tett látogatást a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye küldöttsége.

A szatmári egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkező fiatalokat láttak vendégül.

Tizennégy és harminc év közötti fiatalok jelentkezését várják a táborba.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye eddigi egyetlen boldogjára emlékezünk május 17-én.

Nepomuki Szent János a folyók, a hidak, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok védőszentje.

Május első napjaiban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat pontján tartanak búcsút.

Megtartotta évi egyházmegyei közgyűlését a Szatmári Református Egyházmegye.

A 2012-es évet jellemezte Higyed Gyöngyi karvezető.

Négy egyházközség fiataljai találkoztak vasárnap délután a Batizi Református Egyházközség Batizi András termében.

A drog fogságából szabadult fiatalok tanúságtételét hallgathatják meg, az egyházmegye több pontján.

A háttér megismerése által vezették rá a hitoktatókat a problémás helyzetek kezelésére idei találkozójukon.

Az egyházzal kapcsolatos emlékeket, beszámolókat várják - ezeket közölni fogják az egyházmegye honlapján.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye diakónia munkacsoportja is jelen lesz a PMN-en.

Az Innsbruck-i egyházmegye küldöttsége három napot töltött a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepe több mint egy évszázada, minden évben a városba hívja a híveket.

Kovács Zsuzsanna Kispeleske és Nagypeleske-i lelkipásztor pünkösdi gondolatai.

A Szatmári Református Egyházmegye néhány lelkes fiatalja egyháztörténet vetélkedőn vett részt szombat délelőtt.

Nagycsütörtökön délelőtt az egyházmegye papsága egyként ünnepelt a Székesegyházban, és újította meg fogadalmát.

A húsvéti felkészülés időszakában imaórák kísérik végig a szatmári egyházmegye fiataljait.

Jövő év május 29.-én kezdődik Milánóban a Családok VII. Világtalálkozója.

Október 22-én került sor a Bibliaismereti Vetélkedő egyházmegyei szakaszára.

Immár ötödik alkalommal kerül sor az egyházmegyei szintű vetélkedőre.

Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén a Római Katolikus Egyházmegye öt pontján tartanak búcsút.

A közelgő ünnepek alkalmával az egyházmegye hét pontján lesz búcsú.

Első alkalommal szervez énekversenyt az Egyházmegye Tanfelügyelősége.

Az Egyházmegye három temploma rendelkezik Szent Erzsébet titulussal.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: