Keresési találatok: Piskolt

A tűzoltóság hamar kivonult a helyszínre és megkezdte az oltást. 

Egy 12 és egy 13 éves gyermek segített a 24 éves betörőnek egy lakás kifosztásában.

Egy hídnak ütközött az autós, a rohammentősöknek már nem sikerült újraéleszteniük.

Egy férfi életét vesztette, egy nő súlyosan megsérült.

Rutinellenőrzés során állították meg a rendőrök a Temes megyei rendszámú autót.

Kamion elé fordult egy gépkocsi, két lovasszekér is rosszkor volt rossz helyen.

Szerdán három tűzeset miatt riasztották a Szatmár megyei tűzoltókat.

A szatmárnémeti székhelyű Maurer Alapítvány tanszereket, édességet, fogkefét és fogkrémet vitt ajándékba.

A piskolti mezőn fogták el a hatóságok a szilágysági bűnözőket.

Három napon belül immár a második olyan közlekedési baleset történt, amelyet szerb kamionos okozott.

A rendőrség egy napi nyomozás után elfogta az elkövetőt és a teljes zsákmányt lefoglalta.

A nagykárolyi elkövető ellen három vádpontban indítottak büntetőjogi eljárást.

A piskolti rendőrség négy személyt értek tetten, amint éppen burgonyát loptak egy helybéli telkéről.

Két személygépkocsi frontálisan összeütközött Piskolton - szerencsére személyi sérülés nem történt.

A rendőrség ellenőrzései során négy olyan személyre is bukkant, akik engedély nélkül birtokoltak lőfegyvereket.

Három piskolti férfi bukott le, miközben kukoricát loptak az egyik helyi termelőtől.

Egy idős férfi súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyet egy részeg sofőr okozott Piskolton.

A Mezőpetri Rendőrség munkatársai kedden vették őrizetbe a három férfit, akiket több rendbeli betöréssel és lopással vádolnak.

Két mezőpetri férfit ért tetten a rendőrség, amint fát loptak a piskolti erdőből.

Két Bihar megyei férfi egyelőre ismeretlen okok miatt bántalmazott egy piskolti férfit.

Piskolton két személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a piskolti rendőrségen Z. Kálmán 68 éves lakos.

A piacokon kapható már a piskolti dinnye - ott még nem is érik a gyümölcs.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: