Keresési találatok: Mezőpetri

Idős férfi az áldozata a tegnap éjjel történt szerencsétlenségnek.

Adrian Marc kórházmenedzser közleményben mondott köszönetet a mentésben részt vevőknek.

A Szatmárnémetit Nagyváraddal összekötő 19-es országúton órákon át állt a közlekedés a baleset miatt.  

Szerb busz ütközött szatmári kisteherautóval Mezőpetri és Piskolt közelében. A balesetben tizenhárman sérültek meg: egy személy állapota súlyos, őt Nagyváradra szállították a SMURD helikopterével.

Súlyos közlekedési baleset történt hétfő délután a DN19-es országúton Szatmár megyében, Nagykároly közelében. Első információink szerint több tucat személy sérült meg.

Több mint tízezer doboz cigarettát szállított a lázári fiatal péntek éjszaka.

Nemzetközi Fúvósfesztiválon vett részt a Mircea Cacu vezette egyesített csapat.

Idén is a második helyezett vihette el a fődíjat: Kaplony községé a 14 ezer eurós autó.

Aktívabb, pezsgőbb közösségi életet szeretnének Mezőpetriben.

Egy hídnak ütközött az autós, a rohammentősöknek már nem sikerült újraéleszteniük.

Egy férfi életét vesztette, egy nő súlyosan megsérült.

A mezőpetri és az aknasugatagi kápolnák titulusa is Nepomuki Szent János.

Fának csapódott szombaton egy személyeket szállító mikrobusz.

A megyében két településen is Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe lesz november 19-én.

Látogasd meg a megye sváb, móc és magyar néprajzi múzeumait.

A tűzoltóparancsnok megkoszorúzta a hős tűzoltó sírját.

A megyei tanács idén is meghirdette a legtisztább, legszebb és legrendezettebb községek versenyét.

Hét önkormányzat kap egyenként közel egymillió euró támogatást mezőgazdasági utakra.

Egy tűzoltó életét vesztette, amikor lesodródott az útról a Nagykárolyból Mezőpetri felé vezető főúton.

A Térkép című műsorban volt látható a riportfilmben.

Ünnepi felvonulással kezdődött idén is a Mezőpetri Sváb Néptáncfesztivál.

A Szatmár Megyei Rendőrség tíz tolvajt fogott el egyetlen nap alatt szerdán!

Romániai realitás: kötelező a kialakítás, de nincs szankció!

A környezetvédelmi ügynökség faültetési programja Mezőpetribe ért.

Hétfőn a Nagykárolyhoz közeli településen folytatódott faültetési akció.

Gaman szerint nem meglepő a sváb falvak jó eredménye – a többiek előtt járnak.

Halálra gázolt kedd este egy idős nőt a Szatmár Megyei Rendőrség kötelékébe tartozó fiatal rendőrnő.

A hétvégén került megrendezésre a megye legnagyobb motoros találkozója, a Viking Moto Party.

A szombati nap motoros felvonulással veszi kezdetét.

Harminc köbméter ballasztot lopott el és adott el két férfi saját munkaadójától.

Viking MotoParty, a motorosok legnagyobb bulija Mezőpetriben augusztus 3-4. között.

Hárman nyertek belépőjegyet az augusztus 3-4. közötti motorostalálkozóra.

A település több pontján is parkolókat alakít ki a helyi polgármesteri hivatal.

A munkás ruházata hozzáért a traktor kardántengelyéhez, s a gépezet magával rángatta a mindössze 30 éves férfit.

Április 17-én, délelőtt halálos kimenetelű munkabaleset történt Mezőpetriben. Egy mezőgazdasági gép ruhájánál fogva rántott halálba egy farmon dolgozó férfit.

A mezőpetri községháza szolgál a jövőben otthonául Nagykároly és Tasnád környéke Leader-irodájának.

A Mezőpetri Rendőrség munkatársai kedden vették őrizetbe a három férfit, akiket több rendbeli betöréssel és lopással vádolnak.

A munkahelyteremtés végső soron megtölti a felújított iskola termeit.

Mindkét gépkocsi vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett a Mezőpetriben bekövetkezett közlekedési balesetben.

Mezőpetri történetében talán még soha nem történt annyi jelentős befektetés mint tavaly.

Amint beszámoltunk róla, halállal végződő szerencsétlenség történt hétfő délután Nagykároly és Mezőpetri között. A rendőrségi sajtóközleményben az szerepel, hogy egy 58 esztendős Ianculeşti-i férfi volt az áldozat.

Két mezőpetri férfit ért tetten a rendőrség, amint fát loptak a piskolti erdőből.

A megye második legkisebb városának lakossága drasztikusan csökkent az elmúlt tíz évben.

A petriek ezúttal Borosjenőn hagyták ott a 3 pontot.

Mezőpetriben két személygépkocsi ütközött, az egyik az árokba sodródott.

A csatorna- és ivóvízhálózatot és a szabadidőközpontot is felavatták.

Mint kiderült a 26 éves V. Ferenc, mezőpetri lakos többször is követett el lopást, ezért előzetes letartóztatásba került.

A Mezőpetri Rendőr-felügyelőséget értesítették arról az esetről, hogy egy férfit gazdálkodási eszközök lopásán érték.

A fiatal férfi 7.500 lej értékű elektronikus tárgyakat lovasított meg.

Bemutatjuk az ötödik Viking motorostalálkozó programját.

Többek között fellép a Rückwertz, a Knock Out és az AB/CD.

Enyhül a mezőpetri önkormányzat nehéz gazdasági helyzete.

A hét végén rendezik meg Mezőpetriben a megyei deportáltak találkozóját.

Mezőpetriben rendezik a Fastus -David -Tibclau profi & amatőr versenyt.

Ötven lejes belépőjegyeket sorsolunk ki az V. Viking Moto Partyra.

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere időben fel akar készülni az új intézmény indítására.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: