Keresési találatok: Szatmár-megye

Péntektől vasárnapig hat alkohol hatása alatt álló autóst állítottak meg Szatmár megyében.

Mind többen látogatják a fél éve működő Családorvosi Ügyeleti Központokat.

A vizsgát egy szakértői testület, valamint az új vezetőtanácsok szervezik meg.

A kislány több mint 3000 grammal jött a világra, a szülészeten 10-es osztályzatot kapott.

Az elmúlt időszakban összesen 186 tüdőgyulladásos esetet regisztráltak.

Első sajtótájékoztatóját tartotta december 22-én Gigel Buth, az egykori matematika szakos pedagógus.

Ahogy egész évben, a templomlátogatás Karácsonykor is lelki életünk központi része.

A 48 éves férfi Szatmár megyében, a Rákosterebes felé vezető úton tűnt el.

Légy óvatos! A betörők nem alszanak! elnevezéssel kezdett informatív akciót a román rendőrség.

Nem tétlenkedtek szerdán sem az autósok, sem a közlekedési rendőrség munkatársai Szatmár megyei közútjain: összesen 217 bírságot szabtak ki a hatóság emberei.

Soha nem lehet elég korán kezdeni, gondolhatta az a 38 éves férfi, akit szerda reggel nyolc óra után néhány perccel állítottak meg a közlekedési rendőrség munkatársai.

Az elmúlt tizenegy hónap tevékenységéről számolt be a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár.

A megye második legkisebb városának lakossága drasztikusan csökkent az elmúlt tíz évben.

A magyarok aránya miatt nem, de az anyanyelve szerint járna a magyar felirat Erdődnek.

Az olajtársaság két szatmári faluban is próbafúrást kezdeményezett.

A speciális papírból készült cigaretta 17.-e óta élvez kizárólagosságot.

Bár négy községben is nőtt a lakosság száma az elmúlt tíz évben, a nagy többség esetében a csökkenő tendencia a jellemző.

Lázáriban és Csomaközön is nőtt a lakosság száma, Vámfaluban viszont visszaesett.

Egy-egy orvos került a Szatmár Megyei Kórház gasztroenterológia, ortopédia, gyermeksebészet, neurológia, valamint pszichiátria osztályára. Erről a tényről, valamint a szakrendelők költözéséről és a kórházban zajló munkálatokról, fejlesztésekről számoltak be az október 17-i sajtótájékoztatón.

A hétvégén két súlyos testi sérüléssel járó kerékpáros baleset is történt.

Meglepő, de igaz: egy doboz cigi árának 80%-át az állam teszi zsebre.

Nagyobb költségek, több bűncselekmény, mégis hatékonyabb lenne a rendőrség?

November 11-én, pénteken kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeumban.

Az egyik gyógyszertár fél éve lejárt szirupot forgalmazott – figyelmetlenségből.

Szomszédok közötti perpatvar lett abból, hogy a kutya megette a szomszéd tyúkját.

A Megyei Tanács széles körű egészségügyi felmérést indít az ok kiderítésére.

Tasnádszántón elragadt lovak okoztak baleset, egy személy megsérült.

Meggyesgombáson egy idős férfi életét vesztette kerti takarítás közben, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Természetvédelmi versenyt hirdet általános iskolások számára az EKE és a Környezetvédelmi Ügynökség.

Természetvédelem Szatmár megyében címmel nyílt kiállítás a Szatmár Megyei Múzeumban.

A házkutatások során megtalálták a pénzhamisításhoz használt felszereléseket.

A szerdai nap folyamán két "súlyosan" gyorshajtó is elveszített jogosítványát Szatmár megyében.

Előzetes adatok szerint csak Szatmárnémetiben 17 ezerrel esett vissza a lakosok száma.

Napokon belül hivatalosan is átadják a felújított járványkórházat.

Szabálytalanságokkal bár, de lassan véget ér a népszámlálás.

Szatmár megye sem maradt ki a szabálysértések sorából.

Emil Boc előbb koszorúz majd leteszi az egyik helyi gyár új hangárjának alapkövét.

Közúton száguldozott a máramarosi férfi, felfüggesztették a jogosítványát.

Az avasfelsőfalui gyanúsított ellen nyolc pontban indítottak eljárást.

Összesen 99 betöltetlen munkahely várja az elhelyezkedni vágyókat.

Látogasd meg a Let's Do It Romania akció honlapját és iratkozz fel a közös takarításra!

Közel ötezer önkéntest szeretne bevonni az akcióba a kampány Szatmár megyei csapata.

26 százalékkal nőtt a határon átnyúló bűncselekmények száma.

Az intézmény 147 éves fennállását ünnepelték az idén.

[1]      «      4   |   5   |   6   |   7   |   8   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: