Keresési találatok: Szatmár-megye

Úgy tervezik, kiválasztanak egy különlegesen szép részt a Szamoson, és összekötő hidat építenek a két part közé.

A kórt két hete egy Szatmár megye területén elhullott vaddisznóban is kimutatták.

Az oktatóprogram „Az élet ERŐszakos oldala” elnevezést kapta, témája a bántalmazás családi-, iskolai- és párkapcsolati téren egyaránt.

Több ezer lejnyi csempészárut foglalt le a halmi határrendészet.

Újra színpadra álltak a tanulók, hogy megmutassák, milyen szépen, mennyire szívből tudnak dalolni.

A verseny megyei szakaszát tartották ma a Református Gimnáziumban, a tét az országos fordulóba való bejutás.

Elkészült a kimutatás: áprilisban kevesebb munkanélkülit jegyeztek, mint előző hónapban.

Egy sofőr súlyos sérüléseket szerzett, több mentőegység vett részt a mentésben.

A Kurutty vetélkedő mint mindig, most is több próbából állt. A feladatokat úgy találták ki és szerkesztették meg, hogy közel álljanak a gyerekekhez, élmény és kihívás is legyen egyben a munka.

A fiatalok ismeretlen forrásból szerzik be a drogokat, akár életveszélynek is kitéve magukat.

Az ország minden pontjáról mintegy 150 diák érkezett, hogy számot adjon a felkészültségéről.

Szatmár megyében végzett ellenőrzéseket a RAR, az eredmény megdöbbentő.

A romániai és magyar hatóságok megállapodása megkönnyíti a határon túli szavazók dolgát. 

A gazdasági napilap által összeállított nívós kiadványban a 2016-os pénzügyi évre leadott mérlegeik alapján rangsorolják a cégeket.

A lista ugyanakkor nem teljes és helyenként időpont-változtatások is lehetségesek.

Szatmár megye tanulói szinte minden versenyen ott vannak, hogy sikert, sikerre halmozzanak.

A ranglista élén változatlanul a Mihai Eminescu Főgimnázium áll.

A szatmári politikus megvalósításaival nap mint nap találkoztunk városunkban.

Az 1968-as újjászervezés után a megye körvonalai jelentősen átrajzolódtak.

Fotókiállítással várják az érdeklődőket, hogy bemutathassák Szatmár megye gyönyörű tájait.

22 diák képviselte Szatmár megyét a rangos megmérettetésen.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat erős havazásra és széllökésekre figyelmeztet.

A Szatmár Megyei Rendőrség által nyilvánosságra hozott adatokból tisztán látszik, hol követik el a legtöbb bűntettet az állampolgárok.

Romániában elsőként megyénkben alakítanak ilyen rendszert.

A pénteki ülésen egyhangúlag megszavazták a megye településeinek pénzügyi megsegítését.

A szerda estig érvényben lévő sárga kód Szatmár megyére is vonatkozik.

Szakemberek erősítették meg az afrikai sertéspestis jelenlétét a megyében.

A Szatmár Megyei Gépjármű-bejegyzési Hivatal képviselője szerint 2018-ban sokan fognak az autó forgalomból való kihúzása mellett dönteni.

Néhény település a lakosságának több mint egyharmadát vesztette el húsz év leforgása alatt.

Pénteken Paul Stanescu miniszterelnök-helyettes látogatott városunkba, hogy a megyei vezetőség tagjaival közösen aláírják a Helyi Fejlesztési Országos Program keretében felújított utakról szóló szer

A jelölők közül többen is ugyanazt a személyt javasolták közösségünk példaképének.

Az akció célja az volt, hogy minél több fiatal érdeklődését keltsék fel a szakma iránt.

A rendőrség jelentése szerint november 22-én, szerdán több személyt is előállították Szatmár megyében.

Több olyan baleset is történt Szatmár megyében november 20-án, amely során személyi sérülések is történtek.

A fokozott ellenőrzés célja az volt, hogy kiemeljék a forgalomból azokat a sofőröket, akik veszélyt jelenthetnek a többi autósra.

Románia és Magyarország külügyminiszterei megegyeztek abban, hogy a határszakaszon található tíz ideiglenes átkelőből kettőt állandósítanak.

Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a fa nagy részét külföldön értékesítik.

Első körben 197 adag oltóanyag került kiosztásra.

Szeptember 21-én tartják a Halálos Balesetek Nélküli Európai Napot - Szatmárnémeti is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság felügyelőinek aggályai szerint növényvédő szerekkel lehetnek fertőzöttek a szárnyasok és tojásaik. 

A tanfelügyelőség közzétette a hét elejei interjúk alapján kinevezett igazgatók és aligazgatók listáját.

A júniusi hónapban három tematikus ellenőrzéssorozatot is végeztek.

A legtöbb esetben beoltatlan gyerekekről van szó, tájékoztatott hétfőn Macrina Mihai, a DSP megyei vezetője.

Több erdélyi megyét is érintő, sárga jelzésű árvízriasztást adtak ki szerdán az ország 22 vízgyűjtő medencéjére.

A román nyelv és irodalom szóbelivel vette kezdetét kedden az érettségi nyári vizsgasorozata.

Jelentős változásokat akar az RMDSZ elérni az anyanyelv-használat területén.

A Ziarul Financiar összegzése alapján Szatmár megyéhez képest csak öt romániai megyében kevesebb az átlagnyugdíj.

Április 28-án dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a párt Szatmár megyei szervezetét.

Téliesre fordul az időjárás csütörtök hajnaltól, Szatmár megyében havaseső és havazás is várható, elsősorban a magasabb területeken. A hegyvidéken hófúvások, hóviharok is kialakulhatnak.

A rendszer tesztelése alatt a lakosságnak sem a hangüzenetek, sem a szirénajelzések hallatán nincs teendője.

Ez igazából egyelőre csak főpróba, hogy a diákok felkészüljenek az éles képességfelmérőre vagy érettségire. 

Ennyi befektetést igényelne, hogy az épület tűzvédelmi engedélyt kapjon.

Szombat éjfélig érvényes az árvízkészültség, Szatmár megye is érintett.

A Megyei Kosárlabda Egyesület még várja a csapatok jelentkezését.

A határrendészek elfogtak két embercsempészt is.

Nagyon sok személyt érint és ezért kiemelten fontos, hogy 1250 lejről 1450 lejre nő a minimálbér.

Hétfőn hozta nyilvánosságra a 2016-os statisztikáit és beszámolóját a határrendészet.

A XXI. Lovagavató ceremónia díszvendége január 22-én Budapesten a Partium-Szatmár vidéke volt.

A Szatmár megyei RMDSZ Nőszervezete előadássorozatot szervez 15-18 éves lányoknak.

Gaman: az RMDSZ az egyetlen szervezet, mely hatékonyan képviseli Szatmár megyét.

Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a vidéken élők helyzetén is változtatni tudjon.

A két politikai formáció Szatmár megyében is együtt dolgozik.

Remélhetőleg hamarosan véget ér a per és kiderül, ki foltozza majd a megyei utakat.

November 17. és 20. között Szatmár megye is részt vesz az őszi Bukaresti Turisztikai Vásáron.

Belügyminiszteri kinevezéssel új, ideiglenes parancsnoka van a szatmári rendőrségnek.

A Szatmár Megyei tanács hétfői gyülésen jelentették be: Nagy Szabolcs nyerte el a tisztséget.

A három tag titkos szavazással dönti el, hogy ki legyen közülük az elnök.

876 azon külföldi állampolgárok száma akik Szatmár megye területén élik mindennapjaikat.

Részt vehet bárki, aki nem végzett énekszakot zeneművészeti akadémián vagy főiskolán és legalább 12 éves.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [8]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: