Keresési találatok: diákok

Három kisdiák képviseli majd megyénket az Aranytoll nemzetközi döntőjén.

Három magyar középiskolás osztállyal indult kevesebb a megyében.

Október elsejéig igényelhetik a tanulók a „líceumi pénzt”.

Hétfőn minden tanintézményben megkezdődik az új tanév.

Idén tovább csökkent az ungvári egyetemre felvett magyar diákok száma.

A legtöbb bukott diák V-VIII. osztályos. A legtöbben egy tantárgyból pótvizsgáznak.

Magyarországi áthallgatások javítanak az erdélyi magyar szakok helyzetén.

Két napot töltöttek el Lázáriban a testvértelepülések diákjai.

Ismét aránytalan eredmények születtek a romániai érettségin.

Fiatalok számára szerveztek versenyt a Szatmár Megyei Munkaügyi Hivatalban.

Tíz szatmári középiskola vett részt a megyei szakasz első megmérettetésén.

Az EU is támogatja, hogy az óvodások és az általános iskolások gyümölcsöt is kapjanak tanítási időben.

Sziget Fesztivál: jelentős kedvezményekkel várja a fiatalokat.

Másodjára vett részt a Kölcsey az Erste Alapítvány pályázatán.

Több tantárgyversenyen is jól szerepeltek a kölcseys diákok.

Két gyülekezettel ünnepeltek együtt a Református Gimnázium diákjai.

Mostanság egyre több a külföldről hazatérő, iskolába beiratott diák.

Húsz év alatt körülbelül 35 ezerrel csökkent a diákok száma a megyében.

Több, mint 150 ezer diák jut majd támogatáshoz havonta.

Idén is fejet hajtottak a kuruc szabadságharcban elesett batizi diákok emléke előtt.

A Szegénység Ellenes Harc Napja alkalmából a Caritas diákfórumokat szervezett.

Angol és spanyol diákokat láttak vendégül az Octavian Goga iskola diákjai.

Nagyobb cselekvési szabadság, több hatáskör az önkormányzatoknak.

A Pennsylvania  és a Harvard egyetem kutatói felmérésből kiderül: a pénz mégis boldogít

Bankkártyára cserélné az ebédjegyeket a Munkaadók Országos Szövetsége.

Ireny Comaroschit nevezte ki Románia új magyarországi nagykövetévé Traian Băsescu államfő pénteken egy elnöki rendelet által. Az új budapesti román nagykövet nem ismeretlen személy mivel korábban Románia varsói nagykövetségét vezette, azt megelőzően pedig a román külügyminisztérium szóvivője volt.(népújság)  

[1]      «      4   |   5   |   6   |   7   |   8   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: