Keresési találatok: református

Esperes-, főgondnok- és főjegyző-jelölteteket állítottak a református egyházban.

A szilágysomlyói egyházmegye tábora egyházkerületivé nőtte ki magát - idén is meghaladta a 200-at a résztvevők száma.

A magyar kormány több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a partiumi református közösségeket.

A Nyári Nőszövetségi Konferencián természetesen Szatmár képviselői is jelen voltak.

Nem túlzás azt állítani, hogy Szatmár megye egyik legjobban várt tábora lesz nyár közepén Nagytarnán.

Rendkívül jó hangulatban, játszva, örömmel mutatták be az idei gyermekbibliahét anyagát.

A Református Gimnázium végzősei minden évben a nőszövetség által hímzett tarisznyákkal búcsúznak az iskolától.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevélben reagál az őt ért támadásokra.

Öt fegyintézet fogvatartottjai mérték össze tudásukat a Both Katalin Sportteremben.

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumot négyen képviselték.

Nagyváradon megépült és fel is szentelték a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházát.

Tizedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Református Lelkipásztorok Focikupáját.

Utolsó éves egyházmegyei közgyűlését vezényelte le Kovács Sándor esperes és Csűry Miklós főgondnok.

Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a megyei református vallás-tantárgyversenyt.

Az elmúlt héten ökumenikus imahetet tartottak Pusztadarócon.

Áldott alkalomsorozaton vannak túl az erdőd keresztyének.

Megjelent az egyházmegye lelkipásztorai által írt áhítatos könyv újabb kötete.

Szerdáig a római katolikus, csütörtöktől a református templomban tartják az alkalmakat.

A református közösségben mindenki szívügyének tekinti az új istenházát.

Az anyagi hátteret a Magyar Kormány biztosítja.

Szerte a világon, ezen a héten ökumenikus imahetet tartanak a keresztyének.

Életének századik évében érte a halál az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettesét.

Népes gyülekezet vesz részt Apa református templomában az imahéten.

Az Apai Református Egyházközségben január 10. és 17. között kerül megrendezésre az egyetemes imahét.

A református gyülekezetben vasárnap kezdődik az egyetemes imahét.

Mihály István idén szeptemberben vonult nyugdíjba – Szatmárudvariban 31 évig szolgált.

Tavalyhoz képest a Szatmári Református Egyházmegye egy helyet lépett előre.

Jótékonysági bált rendezett Halmiban a Református Egyházközség.

Batiz község multifunkcionális központjában tartották az eseményt.

Szombaton rendezt;k a VII. Batizi András Egyházmegyei Református Énekversenyt.

Szatmár-Szigetlanka református templomban megemlékezést tartottak az '56-os események kapcsán.

Apa gyülekezetében szolgál Kiss Szabolcs, az egyházmegye lelkészi karának új tagja.

A nagykárolyi megbeszélésen a jövő évi választások és az autonómia ügye is terítékre kerül.

Kárpát-medencei Imanapi Előkészítő Konferencia volt Bácsfeketehegyen.

Több évfordulót is ünnepelnek vallásos zenével a Református Gimnázium udvarán.

A maroknyi református gyülekezet 13. alka­lommal hívja és várja haza a faluból elszármazottakat.

Július utolsó hete több mint másfélszáz fiatal számára az év alighanem legjobb pillanatait hozta.

A 16-ik Egyházkerületi Nőszövetségi Konferencián közel kétezren vettek részt.

Dr. Hafenscher Károly a Református Egyházmegye és a magyar közösség vezetőivel találkozott.

Második alkalommal szervezett focibajnokságot a Batizi Református Egyházközség

Nagytarnán július 26. és augusztus 1. között, vasárnaptól szombatig várják az ifjakat.

Hármas ünnepet ültek a hétvégén Szárazbereken.

A család fontosságára teszik a hangsúlyt a Vakációs Bibliahét szervezői az idei évben.

Június 4-én, csütörtökön este 6 órakor a Szatmár-Külteleki református templomban lesz a koncert.

Tíz kórus, kilenc gyülekezet képviseltette magát a kórusseregszemlén.

Ünnepi istentisztelet előzte meg az új közösségi ház felszentelését.

Megtartotta évi közgyűlését a Szatmári Református Egyházmegye.

A településen többek között a templom és a parókai felújítását is ünnepelték.

Az országos döntőre Marosvásárhelyen kerül majd sor áprilisban.

A Szamos-negyedi Református Egyházközség ezen a héten tartja ökumenikus imahetét.

A Kinizsi (Ioan Slavici) utcán található több mint száz éves épülettel bíró óvodában közel 80 gyermek tölti mindennapjait három csoportba tömörülve.

Megjelent a Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorai által megírt áhítatos könyvsorozat negyedik kötete.

Ezen a héten tartják az egyetemes imahetet a Szatmárnémeti-Németi református templomban.

Új haranglábat kapott a kicsiny meggyesgombási református felekezet.

A Székesegyházban adott koncertet Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa és a Gyermekkórus.

A Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa ünnepi kóruskoncertet tart vasárnap a Székesegyházban.

A templomban ismét megtartották a Kárpát-medencei imanapot.

Kelemen Hunor: az igazságszolgáltatást használták a visszaállamosításhoz.

Hatodjára szervezték meg a Batizi András Egyházmegyei Énekversenyt.

Tíz éve megalapított kórusát ünnepelte november 9-én az apai református gyülekezet.

Két kiemelkedő eseménynek volt a házigazdája a Szatmár-Kültelki Református Egyházközség.

Reformáció bűnbánati hetén esperesi vizitáció érkezett a Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközségbe.

A Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége XIX. alkalommal rendezte meg konferenciáját.

Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze a maroknyi Nagytarnai Református Egyházközség gyülekezeti tagjai.

A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület tagjai ezúttal Nagyecseden találkoztak.

Balog Zoltán: az Isten azt akarja, hogy a magyarok kiválasztottak legyenek.

Nagytarnán tartották meg a Szatmári Református Egyházmegye idei ifjúsági táborát.

Közel száz ifjú vett részt a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség templomában az egyházmegyei csendesnapon.

A meccsen az erdődi református és római katolikus egyházak képviselői csaptak össze.

Vasárnaptól szombatig fiatalos, laza, játékos és hitmélyítő programok várják a fiatalokat.

Sepsiszentgyörgyre várják július 10-re a reformátusokat a Magyar Református Világtalálkozóra.

A III. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozóra a környező megyékből is jöttek fiatalok.

A gyermekek versekkel és énekekkel csaltak örömkönnyeket édesanyáik szemébe.

Szombaton 15 órától vetélkedőt szerveznek a Láncos-templomhoz tartozó Kálvineumban.

Mindkét helyen a vendéglelkipásztorok tolmácsolják az igei üzenetet.

Vasárnap veszi kezdetét az imahét a Sárközújlaki Református Templomban.

Sárközi Lajosnak,a szatmári közélet jeles személyiségének állít emléket a templom főbejáratánál elhelyezett tábla.

Birtokba vett egy visszaperelt kolozsvári ingatlant a református egyház.

Karácsonykor ünnepi legátus érkezett a Szatmárpálfalvai Református Egyházközségbe.

A református lelkészkórus hatodik karácsonyi koncertjére került sor a Székesegyházban.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: