Keresési találatok: református

Nyolc lány és három fiú tett bizonyságot hitéről Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetében.

Batizon a római katolikus és a református gyermekek közösen egy verses-zenés ünnepi műsorral lepték meg az édesanyákat és nagymamákat.

Erdődön, a magyar reformáció bölcsőjében már nyolcadik alkalommal gyűltek össze fiatalok, bizonyságot téve egyháztörténetből való jártasságukról.

Megtartotta tavaszi lelkészértekezletét a Szatmári Református Egyházmegye.

Bódis Miklós református lelkipásztor evangelizált két ízben is a szatmárnémeti baptista imaházban.

Az idei imanapi programot a Tiszáninneni Református Nőszövetség állította össze.

Ismét itt a hónap vége, ismét itt az utolsó péntek, úgyhogy újabb Hit és Gyógyítás előadást tartanak a Németi református templom gyülekezeti termében.

Félezer töltöttkáposztát osztottak szét a református egyház önkéntesei Szatmárnémeti szegényei között.

Zenés istentisztelet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából a Szigetlankai Református Egyházközségben.

Gyülekezeti istentisztelet keretein belül Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban nyitották meg a tanévet Erdély és Partium református középiskoláinak - szám szerint tíz intézménynek – a képviselői.


Megtartották adminisztrációs gyűlésüket a Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorai.

Feltámadt a Batizi Református Egyházközség orgonája.

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által szervezett sportnap. 

Jótékonysági bált rendeznek Nagykolcson a közösség összetartozásának jegyében.

Ilyen még nem volt! Szabadtéri istentiszteletre kerül sor a reformáció 500. évfordulóján, Szatmárnémetiben. 



 

A Református Egyház ritkán szervez felvonulásokat, még kevésbé körmeneteket. Szeptember 2-án ezen ritka alkalmak egyikén vehetnek részt mindazok, akik bátran vallják kálvinista identitásukat. 

A Kálvin János gyülekezeti terembe várják a lelkipásztorokat, főgondnokokat, gondnokokat, presbitereket.

Az Új központban szeptember 2-án a 15 órakor kezdődő istentisztelet után hallhatjuk őt.

Ombod református templomában a reformáció 500. évfordulójára is összpontosítva ünnepi istentisztelen emlékeztek meg az elmúlt évszázadokban ott szolgáló lelkipásztorokra, gondnokokra, főgondnokokra.

Lehet a fiatalok nyelvén beszélni, és ők pedig képesek minden további nélkül figyelni.

Tombolt Ombod szurkolótábora, igazi futballhangulatot teremtve a Csillagpont labdarúgó tornáján.

Mintegy négyezer regisztrálóval kezdetét vette a nyolcadik Csillagpont Ifjúsági Találkozó, melyre Szatmárról is érkeztek ifjak

Egyházmegyei nőszövetségi vezetőségi találkozót tartottak az Esperesi Hivatal tanácstermében.

Az utóbbi években kevesen választották életpályaként a lelkipásztori hivatást.

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg nőszövetségi konferenciájukat Királyhágómellék református asszonyai.

Ünnepi Zsinatot tartottak a "kálvinista Rómában" Debrecenben - szatmári részvétellel.

Szatmár megye egyik legjobban várt tábora ismét megszervezésre kerül Nagytarnán.

Lelkipásztorok, főgondnokok, gondnokok, presbiterek és diakóniai munkatársak töltötték meg ismét a Kálvin János Református Imaházat.

„Nem szerettem soha a szereplést és a nyilvánosságot.” – vallotta meg kibúcsúzó beszédében szolgatársainak a nyugdíjba vonuló Sipos László.

Kerekes József pár évvel ezelőtt kezdett el tüzetesebben foglalkozni az iszlámmal, látva annak szükségszerűségét a világpolitika tükrében.

Országos szintű keresztyén ifjúsági konferenciát tartottak a hétvégén Szatmárnémetiben.

Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Különleges kiállítást tekinthetnek meg a szatmáriak és környékiek a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

A Református Gimnázium két diákja mellett külön érdekes, hogy egy vidéki iskola diákja is helyezést ért el az országos döntőben.

Nyolcadik alkalommal szervezték meg a  TEPSI-kupát Nyárádszeredán - szatmári résztvevővel.

Nagyobbrészt az Újszövetségről tanulhattak a lelkipásztorok, presbiterek, diakónusok a legutóbbi munkatársképzésen.

A Szatmári Református Egyházmegye néhány lelkipásztora és nőszövetségi tagja a húsvét evangéliumát hirdette a betegeknek a Szatmár Megyei Kórházban.

Áldott zenés áhítaton vehettek részt sokan Szatmárnémeti-Németi Református templomában virágvasárnapon.

Hetven lelkipásztor és gondnok, illetve presbiter tekintett vissza az elmúlt esztendőre a Láncos templomban.

Szatmár és környéke méltán nevezhető a Reformáció Bölcsőjének, hiszen a 16. század első felében megszervezett zsinatok meghatározó szerepet töltöttek be a magyar egyház-reformáció elterjedésében.

Százhat diák vett részt a 17. alkalommal megszervezett református vallás tantárgyverseny megyei szakaszán.

Nyugaton nem értik, hogy a magyar nemzeti érdek védelme túlmutat az ország határain, fogalmazott a Magyar Országgyűlés külpolitikai bizottságának elnöke.

Az ombodiak vendégszeretetét élvezték a fiatalok az ötödik alkalommal megszervezett SZIKE-istentiszteleten.

Jövő héten a sándorhomoki lelkipásztor érkezik a diákokhoz.

Ezen a héten tartja imahetét a Szatmárnémeti-Szamos-negyedi Református Egyházközség.

Szép számban vettek részt lelkipásztorok, főgondnokok, gondnokok, presbiterek és diakónusok az eseményen.

A református templom felújítására gyűjtöttek Pusztadarócon.

A vendéglelkészek igehirdetésére verses-énekes szolgálattal válaszolt a kórus.

A gyülekezet örömmel fogadta estéről estére az igehirdetéseket.

SZIKE-istentisztelet volt a Németi templomban.

Az ifjak az élesdiekkel együtt tettek bizonyságot az őket szeretetével szorongató Krisztusról.

Imahetet tartanak Szatmárnémeti-Németi gyönyörű református templomában.

Minden hónapban értékes könyvcsomagot fognak kisorsolni a játékban részt vevők között.

Építő kapcsolat alakult ki a Szatmári Református Egyházmegye vezetősége és a politikum között.

Az ifjaknak is szükségük van az evangéliumra. Isten fiatalosan is meg tud szólalni.

Az év első napján Petőfi Sándor születésének 194. évfordulóját ünnepelték.

Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének újévi köszöntője.

Kilenc lelkipásztort szenteltek fel, akiknek több mint fele Szatmár megyei kötődésű.

A politikai harcoktól nem függetlenítheti magát a magyar közösség sem.

Építő beszélgetés zajlott az esperesi hivatalában a Caritas munkatársával.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Nőszövetségi Imanapot.

Kereken húsz éves lett Szigetlanka református gyülekezete.

Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet tartanak vasárnap.

Királyhágómellék képviseltette magát a legnagyobb számban.

A 16. században Erdődön valószínűleg lelkészképzés is folyt...

A Láncos templomhoz tartozó teremben ifjúsági istentiszteletre kerül sor.

Mészáros János Elek a magyarországi Csillag születik tehetségkutató műsor győztese tett bizonyságot.

Öt gyülekezet képviselői találkoztak Kismajtényban.

Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Református Lelkipásztorok Focibajnokságát.

Csűry István marad a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

Megtartotta alakuló gyűlését a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági szervezete.

A fiatalok szombat délelőtt Halmiban is szolgálni fognak.

A közgyűlés időpontja október 20-án 16 óra, helyszíne a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatala.

Az eseményre mindenkit szeretettel várnak Szatmárnémetiben is.

Őszi konferenciát tartott a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége Szatmárhegyen.

Több szatmári református egyházközségben is új lelkész szolgál majd.

A Szatmári Református Egyházmegyében választói közgyűlést tartottak.

A Szatmári Református Egyházmegyében augusztus 25-én a közgyűlési tagok megválasztják az új vezetőséget.

A hűségről tanulhatott közel kétszáz fiatal Nagytarnán az Ecosunhome-ban.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: