2009-06-29 16:15:22• hírek • Gozner Gertrud

Féléves mérleget vontak

Mérleget vont a Szamos Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége a 2009 első félévében történt riasztások és bevetések alapján. Az év kezdete óta Szatmár megye területén 1107 sürgősséginek számító helyzet alakult ki, ebből 109 volt tűzeset, a SMURD rohammentő szolgálatnak 818 esetben kellett beavatkozni.

A rohammentősök 769 esetben kellett sürgősségi életmentő szolgálatot láttak el, 39 helyzetben kísérőként vettek részt, 10 alkalommal pedig sérülteket kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül. A SMURD bevetése jelentette a sürgősségi szolgálat munkáinak szinte 75 százalékát teszi ki - derült ki a tűzoltóság által kibocsátott közleményből.

A Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége szakképzett munkatársainak 20 sürgősségi helyzetben kellett közbelépniük, 11 alkalommal veszélyes meteorológia jelenséghez riasztották őket, 4 esetben háborús robbanótölteteket találtak, 5 esetben általános katasztrófamegelőző intézkedéseket foganatosítottak, például gázszivárgás esetén.

Összesen 13 hamis riasztást regisztráltak az első félévben, 36 esetben hiába hívták ki a tűzoltókat, mert már nem volt szükség a szolgálatukra, 34 alkalommal már az útról fordultak vissza. Négy esetben állatokat mentettek, két esetben pedig környezetvédelmi feladatokat láttak el - tudtuk meg a közleményből.

Hét esetben a helyi sürgősségi helyzetekért felelős testületeket tagjai léptek közbe, akik fölcsuszamlások, árvizek és jégverés elhárításában segédkeztek. Az önkéntesek az év eleje óta 25 tűzeset felderítésében és eloltásában vettek részt, a legtöbb tűzeset idén Erdőd városában fordult elő, összesen négy darab.

Az év eleje óta összesen 109 tűzesetet regisztráltak a megyében, ebből 97-et a hivatásos tűzoltók küzdöttek le, nyolcat a sürgősségi helyzetek felügyelőségnek önkéntesei oltottak el, két esetben a lakosság fékezte meg a lángokat, szinte két esetben pedig a helyszínen dolgozók küzdötték le a tűzet.


Sok dolga akadt az első félévben a SMURD rohammentő szolgálatnak.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: