Fáj-e depresszió?

Manapság sajnos egyre ismertebb fogalom a depresszió, mégis akad e betegségnek olyan vonatkozása, amelyről kevés szó esik. Az elmúlt években fokozatosan fordult a szakemberek érdeklődése a depresszióhoz társuló fájdalmak felé, és mára kiderült, hogy korántsem lényegtelen és egyáltalán nem ritka problémáról van szó.

A depresszió az elme és a test betegsége

A depresszió elsősorban az érzelmi (emocionális) – például lehangoltság, szorongás – és vegetatív – pl. alvászavar – tünetekkel jellemzett betegség. Éppen ezért nem meglepő, hogy felismerés és kezelése során elsősorban ezek a tünetek állnak előtérben. Pedig a depresszió olyan betegség, ami gyakran nagyszámú, különféle testi tüneteket, elsősorban fájdalmakat okoz.
A depresszió kialakulásának hátterében különböző agyi pályák zavart működését feltételezik, melyet bizonyos ingerület átvivő anyagok (szerotonin, moradrenalin) hiánya okozhat.
A legújabb tudományos vizsgálatok arra következtetnek, hogy ugyanezek az anyagok szerepet játszanak a fájdalomérzet kialakulásában is. Pontosabban, a gerincvelő fájdalomérző pályáit olyan módon szabályozzák, hogy a normális testi ingerek által keltett érzeteket az ember ne fájdalomként élje meg. Ezek hiányában azonban a fájdalomküszöb csökkenhet. E feltételzés kapcsolja össze a depresszió jellemző tüneteit azokkal a fájdalmakkal, amelyet a depressziós betegek gyakorta éreznek.

Fáj-e depresszió?

Egy nemrégiben elvégzett felmérés alapján a magyar pszichiáterek véleménye szerint betegeik több mint felénél (55 százalékánál) jelentkeznek depresszióhoz társuló fájdalmak. A leggyakoribb panaszok:
 nyaki fájdalmak
 fejfájás
 derék- vagy hátfájás
 hasi fájdalmak
 izületi fájdalmak

Már több mint egy évtizede annak, hogy tudományos publikációban rámutatattak amerikai szakemberek, az alapellátásban a depressziós betegek akár 80 százaléka is kizárólag testi tünetekkel, elsősorban fájdalmakkal jelentkezik. Azonban sok orvos ilyenkor nem veszi figyelembe a depresszió lehetőségét, és csak a testi (szomatikus) okok aprólékos és alapos feltárására helyezi a hangsúlyt. Erre egyébként jellemzően akkor kerülhet sor, ha az érintett fáradtságra, energiahiányra, és „megmagyarázhatatlan” testi fájdalmakra panaszkodik, érzelmi vagy vegetatív tünetek nélkül. Éppen ezért túlságosan hosszú idő telik el addig, amíg a beteg megfelelő, pszichiáteri segítséget kap.

Ma már általánosan elfogadott irányelv, hogy a depressziós beteg kezelésében valamennyi tünetet meg kell szüntetni ahhoz, hogy az érintett elérje a teljes felépülést. A klinikai vizsgálatok eredményei szerint azonban a jelenleg legelterjedtebb terápiák alkalmazása mellett a betegek 60-70 százaléka nem éri el a teljes tünetmentességet.
A visszamaradó, ún. maradványtünetek rontják a betegek életminőségét, és gyakran akadályozzák munkájuk, vagy akár a mindennapi teendőik elvégzését is, azáltal, hogy  gyakoriak a különböző fájdalmas testi tünetek.
A maradványtünetek háromszorosára növelik a visszaesés kockázatát, azaz amíg a teljesen felépült betegeknek pusztán negyede, addig a maradványtüneteket mutatók több mint háromnegyede újból megtapasztalja a betegség sötét mélységeit.
A legfrissebb tudományos eredmények immár közvetlenül rámutattak arra is, hogy depresszióhoz társuló fájdalom esetén a beteg bizonyíthatóan lassabban indul el a gyógyulás útján, és a kezelése a szakemberek számára is nehezebb feladat.

Végezetül fontos leszögezni: nem minden depressziós küzd testi fájdalmakkal, mint ahogy a megmagyarázhatatlannak tűnő fájdalom sem a depresszió biztos jele. Mindazonáltal tudományos tény, hogy – klinikailag igazolt depresszió és társuló fájdalmak esetén – a pszichés és a testi tünetek együttes kezelése gyorsabb, sikeresebb felépülést eredményezhet.