Ez ghánai temetés, jöhet a tánc!

A táncparkett zsúfolt volt, bőven fogyott az ital, a bejáratnál pedig elegáns frizurájú, magas sarkú cipőt viselő fiatal nők tolongtak, készen arra, hogy belevessék magukat a mulatságba. Lehetett volna ez éjszakai lokál vagy esküvői terem, ha a pólókon, a plakátokon és a CD-ken nem tűnt volna fel újra és újra egy idősebb, elegáns hölgy fényképe. A zajos parti ugyanis valójában a két hónappal korábban, hatvanöt évesen elhunyt Gertrude Manye Ikol ghánai ápolónő temetése volt. Két háztömbbel odébb a vendégek egy még lármásabb emlékszertartásról tódultak ki.

Az angolszász világban híresek az írországi halottvirrasztási hagyományok, ám a ghánaiak azok, akik tökélyre fejlesztették a végső búcsút. New Yorkban és a világ számos más városában ezek a partik megannyi mérföldkövet jelentenek a nyugat-afrikai bevándorlók gyorsan gyarapodó közösségei számára. A metropolisz templomaiban és közösségi termeiben minden hétvégén sor kerül hasonló, az éjszakába belenyúló rendezvényre, amelyen italt szolgálnak fel a bárpultnál, és olyan hangerővel szól a zene, hogy az ablakok beleremegnek. A családok által a temetkezésre gyűjtött pénz a közreműködő lemezlovasok, fotósok, videofilmesek, csaposok és biztonsági őrök sokaságának hoz szerény hasznot.

A szertartások lehetnek igazi temetések az elhunyt koporsójával vagy hamvaival, de lehetnek jelképes tiszteletadások is a halott emléke előtt. A hit lehet evangélikus keresztény, római katolikus vagy éppen világi. Az elhunyt talán New Yorkban halt meg, talán Afrikában, esetleg néhány nappal korábban, vagy éppen már néhány hónapja. Ám a temetés célja mindig ugyanaz: ünnepi pénzgyűjtés a gyászoló családnak és éjféli találkozási alkalom a ghánai ápolónők, diákok, tudósok és taxisofőrök számára, akik a tánccal az emigráns lét szorítását is feledni akarják.

"Számunkra ez ünnepi szertartás, az amerikaiak azonban a temetést csak a gyász helyének tekintik - kiabálja a zajon át a 27 éves Manny Tamakloe repülőgép-szerelő, aki Guinness sört kortyolgat Ikol asszony temetésén. - Ha ghánai vagy és eljössz ide, 10-12 olyan honfitársaddal találkozol, akit már ismersz, és ők mindannyian bemutatnak valakinek. Hamarosan mindenkit ismerni fogsz..."

Hé, van valahol egy temetés?

Az esküvők, keresztelők és a születésnapok is bensőséges hangulatú találkozók a ghánaiak számára, de a gyászszertartások méretével és hangerejével egyik sem versenyezhet. Amikor a 34 éves Kojo Ampahnak van egy szabad hétvégéje, körbetelefonál honfitársainak: "Hé, van valahol egy temetés?"

Ezek az általában mindenki számára nyitott temetési partik az utóbbi években gyakoribbá és nagyobbá váltak, ahogy New York ghánai népessége nőtt, és tagjai mélyebb gyökeret vertek. A közösség vezetőinek legutóbbi felmérése szerint a városban ma 21 ezer ghánai él, 2005-ben még csak 14 ezren voltak.

Temetés - nagy buli

A partikat már hetekkel korábban széles körben hirdetik a világhálón vagy fényes szórólapokon, például ilyen szöveggel: "Tedd magad szabaddá ezen a napon, mivel édesanyám életét fogjuk méltatni." A szórólapok gyakorta színlapokra emlékeztetnek a gyászoló család és legközelebbi barátaik, a "fő búcsúztatók" fotóival és a közreműködők névsorával.
Ezeket a gyászszertartásokat egyenesen Ghánából importálták, az ottani temetések méretei és rendkívüli megnyilvánulásai már világszerte ismertté váltak. A koporsók nem egyszer húshagyó keddi felvonulások dekorációira emlékeztetnek: egy sportolóé például futball-labdára hasonlíthat, egy halászé pedig csónakra.

Nem vagy egyedül

"A ghánai ember életében nem az esküvő jár a legnagyobb költséggel, hanem a temetés" - mondta a The New York Timesnak Brian Larkin, aki a nyugat-afrikai kultúrát tanulmányozza a Barnard Egyetem antropológia szakának professzoraként.

Akárcsak Ghánában, New Yorkban sem követelmény, hogy a temetés résztvevői ismerjék az elhunytat vagy akár annak családját. Ám elvárják tőlük, hogy viseltessenek tisztelettel iránta, legyenek lazák a táncparketten, és adományozzanak 50-100 dollárt - bár sokan kibújnak ez alól. Az összegyűlő összeg a megboldogult Afrikába történő visszaszállítására vagy egyéb, a temetéssel összefüggő kiadások fedezetére szolgál.
A ghánai temetések sok embernek biztosítanak megélhetést. Henry Ayensu, akinek nyomdavállalata van, az elmúlt két hónapban 12 temetéshez készített szórólapokat - többhöz, mint általában. Ikol asszony búcsúztatásánál hat fényképész dolgozott. Lefotózták a résztvevőket, a felvételeket azonnal kinyomtatták, és darabonként 10-20 dollárért a helyszínen el is adták.

A temetések általában este 10-kor kezdődnek a vallási ceremóniával és az áldásmondással, angolul és twi ghánai nyelven. A tánc éjfél felé indul, hajnali két óra tájban megérkeznek a temetési műsor résztvevői, és a parti csúcspontjára hág. "Hajnali 5-ig szoktunk maradni" - mesélte Carlos Rozano, aki már tucatnyi ghánai gyászpartin működött közre New Yorkban.
Francis Insaidoo biokémikus, aki nemrég költözött a metropoliszba, fontosnak tartja a temetéseket. "Azt érzed, hogy nem vagy egyedül" - magyarázta az amerikai lapnak.