2011-04-15 00:10:54• hírek • Szatmar.ro

Európa-liga? Nem, Ibéria-liga!

Akárcsak a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában sem történt egyetlen csoda sem, az első meccseken komoly hátrányt összeszedő PSV, Twente, Szpartak Moszkva trió nem tudott fordítani a Benfica, Villarreal, Porto hármas ellen. És akárcsak a BL-ben, úgy az EL-ben is az egyetlen nyitva maradt párharcot az a gárda, jelesül a Sporting Braga nyerte meg, amely az odavágón egy hajszálnyi előnyt tudott szerezni.

Időrendi sorrendben haladva az első találkozót Moszkvában rendezték, ahol a Porto 5-1-es előnyének tudatában lépett pályára. A találkozó előtt Valerij Karpin, a hazaiak mestere azt mondta, hogy be szeretnék bizonyítani, a Szparta nem olyan rossz csapat, mint ahogy Portóban játszott. Andrés Villa Boas pedig meglepő nyilatkozatában a szerencséről beszélt az odavágó kapcsán. Mármint, hogy csapatának szerencséje is volt, így szerzett ekkora előnyt. A pályán viszont egyik mesternek sem adtak igazat tanítványaik: a Porto játékosai bebizonyították, hogy a szerencse csak kis szerepet játszott az első találkozón. Szűk fél óra elteltével Hulk szerzett ugyanis vezetést a vendégeknek, amit Cristian Rodriguez a szünet előtti pillanatokban megduplázott. A második játékrész viharosan kezdődött, mivel Guarin két perccel a kezdés után már háromra növelte a „sárkányok" előnyét, amire ugyan öt perccel később Dzjuba ugyan válaszolt, de újabb két minutummal később Falcao már a negyedik portugál gólt jegyezte. Húsz perces „fegyvercsend" következett, majd a 72. percben Ari csökkentette a két csapat közötti (gól)különbséget. Az utolsó szó azonban a Portóé, pontosabban Micaelé volt, ami azt jelentette, hogy a kék-fehérek idegenben is ötöt rúgtak a Szpartaknak, összesítettben pedig megdöbbentően fölényes, 10-3-as arányban jutottak tovább.


A Porto Moszkvában sem kegyelmezett: a Luzsnyikiben is ötö rúgott a Szpartaknak fotó: .spartak.com
A Porto Moszkvában sem kegyelmezett: a Luzsnyikiben is ötöt rúgott a Szpartaknak fotó: .spartak.com


A visszavágók előtt egyetlen olyan párharc volt, ahol komoly izgalmak voltak várhatóak a továbbjutást illetően, köszönhetően annak, hogy a Braga rendkívül szerencsés módon, egy öngólnak köszönhetően 1-1-es döntetlent ért el Kijevben a Dinamo ellen. A visszavágó első félideje hatalmas küzdelmet, igazi koncertet hozott, szólt ugyanis a csontzene becsülettel, aminek következtében a hazaiak védőjét, Julio Cesart egy csúnya belépőért már a 29. percben kiállítottak. Helyzetekben nem bővelkedett a játékrész, Jarmolenko és Lima egy-egy távoli lövései mellett egy-egy igazi ziccert tudtak kialakítani a csapatok: előbb Jarmolenko fejelhetett ideális pozícióból, majd egy szabadrúgást követően Lima rúgta közelről a labdát Sovkovszkij kapusba. A szünet után aztán már több szép megoldást is láthattunk, meglepő módon elsősorban a Braga részéről, amely rendkívül szervezetten védekezett és gyors, veszélyes kontrákat vezetett. Egyedül Lima lőhetett volna három gólt, de Hugia Viana szabadrúgása sem volt veszélytelen. A Dinamo egyáltalán nem tudott élni emberfölényével, Kravec révén igazából csak egy nagy gólszerzési lehetőséget tudott kialakítani. Így a Braga tulajdonképpen úgy jutott tovább idegenben szerzett több góllal, hogy egyetlen egyszer sem talált a Dinamo kapujába! Mindemellett figyelemre méltó, hogy a Braga a tavaszi hat mérkőzésén mindössze két gólt kapott.

Dzsudzsák Balázs és a PVS 4-1-es hátrányt szedett össze Lisszabonban, de Eindhovenben mindent megtettek, hogy mégis kivívják a továbbjutást a Benfica ellen. Ehhez már a 25. percben igen közel jutottak, hisz Dzsudzsák és Lens találataival ekkorra a hollandok csak egy gólra kerültek a továbbjutástól. Ezt a magyar szélső már a 30. percben megszerezhette volna, ám Roberto védeni tudta a ziccert. Gólt nem a hazaiak, hanem a vendégek szereztek: pillanatokkal a szünet előtt Luisao egy pazar mozdulattal talált be. A második félidőben Labyad helyzetére Luisao lehetősége volt a válasz, a 62. percben aztán büntetőhöz jutottak a portugálok, Cardozo pedig gyakorlatilag tovább is lőtte a lisszaboniakat.


Ekkor még volt oka az örömre a PSV két gólszerzőjének, Dzsudzsáknak és Lensnek fotó: psv.n
Ekkor még volt oka az örömre a PSV két gólszerzőjének, Dzsudzsáknak és Lensnek fotó: psv.nl


Rendkívül szimpatikusan állt hozzá a Villarreal elleni visszavágóhoz a Twente is, amelynek 5-1-es hátrányt kellett volna ledolgoznia. Fél óra elteltével Bajraminak egyet sikerült is, ez azonban kevésnek bizonyult. A második félidőben a spanyolok kétszer is büntetőt rúghattak (mindkétszer jogosan), és sem Rossi, sem Ruben nem hibázott. A hajrában még Cani is hozzátett egyet, így végül a Villarreal idegenben is fölényes győzelmet aratott.

Ha már az elején szóba került a Bajnokok Ligája: a két európai kupában teljes az ibériai dominancia, hisz az elődöntőkbe jutott csapatok közül három spanyol (a Barcelona és a Real Madrid a BL-ban, a Villarreal az EL-ben), három pedig portugál (a Porto, a Benfica és a Braga, mindhárman az EL-ban), rajtuk kívül pedig egy angol (a Manchester United) és egy német (a Schalke) maradt még versenyben. További érdekesség, hogy a Bragán és a Villarrealon kívül valamennyi együttes több fronton is versenyben van még valamilyen más trófeáért: a Barcelona és a Real Madrid a spanyol bajnokságért és a Spanyol Kupáért küzd egymás ellen; a Porto már megnyerte a portugál bajnokságot, de a Portugál Kupa elődöntőjében pont a Benfica az ellenfele; a ManU a bajnoki címért és az FA-kupáért, a Schalke pedig a Német Kupáért küzd még.

Európa-liga, negyeddöntő visszavágók (összesített eredmény):
Szpartak Moszkva - Porto 2-5
gólok: Dzjuba (52.), Ari (72.) illetve Hulk (28.), C.Rodriguez (45.), Guarin (47.), Falcao (54.), Micael (89.)
a vendégeknél Cristian Sapunaru a 28. perctől végig a pályán volt

Braga - Dinamo Kijev 0-0 (1-1, idegenben lőtt góllal)

PSV Eindhoven - Benfica 2-2 (3-6)
gólok: Dzsudzsák (17.), Lens (25.) illetve Luisao (45.), Cardozo (63.)
a hazaiaknál Dzsudzsák végig a pályán volt

Twente - Villarreal 1-3 (2-8)
gólok: Bajrami (32.) illetve Rossi (60., 11-es), Ruben (83., 11-es), Cani (89.)

Elődöntők: ápr. 28.-május 5.
Braga - Benfica
Porto - Villarreal

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: