2008-05-31 19:40:35• hírek • István Löchli

Erős emberek Szatmáron

A Városnapok keretén belül idén is sor került az  erős emberek vetélkedőjére. 

A Szatmárnémeti Városnapok keretében, amint a korábbi években már megszokhattuk, erős emberek vetélkedőjére került sor, melyen nemcsak romániai, hanem külföldről érkezett sportemberek is megjelentek.

Az idei vetélkedőn is számos megpróbáltatás várt a résztvevőkre, köztük a kamion húzása, farönkök emelése, kerék forgatása, lakat tartása, valamint egy 250 kg-os súly emelése. Talán a legnagyobb sikert a nézőközönség körében a kamionhúzás váltotta ki, ahol a versenyzők bemutathatták, mennyire méltóak az erős ember titulusra. A Big Security őrző-védő kft. által szervezett erőpróba- versenyen magas fölénnyel Igor Petric szlovákiai versenyző vitte el az első díjat. Egyébként Igor Petric Szatmárnémetiben megőrizte vezető címét, ugyanis a tavalyi vetélkedőn szintén ő bizonyult a legerősebbnek. A második helyezést Endrei Zsolt Kelet-Magyarország bajnoka érte le, Marek Marcus pedig a harmadik lett, aki junior bajnok Szlovákiában. A vetélkedő színvonalát jelzi, hogy részt vett Darázs Ádám is, Magyarország négyszeres erős ember bajnoka, aki ezúttal a negyedik helyen végzett. A Szatmár TV-ben hétfőn megtekinthető lesz a vetélkedő felvételről.
 
 
 
 
L. I.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: